eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Pártelnökké választották az ismert orosz ellenzéki vezetőt

A Népi Szövetség nevű orosz párt elnökévé választották vasárnap Alekszej Navalnij ismert ellenzékit.

A Vlagyimir Putyin államfő legkíméletlenebb ellenfeleként számon tartott politikus a Népi Szövetség alapító kongresszusán került a szervezet élére, a küldöttek voksának többségével. Az ellenzéki pártot Navalnij és ellenzéki társai tavaly hozták létre, de alapító kongresszusát csak most tartották meg.

A szervezet nyilvántartásba vételét többször is elutasította az igazságügyi minisztérium. Alekszej Navalnij pártelnökké választása után bejelentette, hogy a regisztrálási kérelmet újra beadják. A politikus azt mondta, ha most sem vennék nyilvántartásba a Népi Szövetséget, akkor az újfent azt bizonyítaná, hogy a hatalom minden állítása "üres beszéd", miszerint az ellenzéket nem akadályozza a választásokon részvételben.

A korrupciós ügyek felderítéséről híressé vált orosz ügyvéd a második legtöbb szavazatot kapta a szeptember 8-án megtartott moszkvai főpolgármester-választáson, amelynek eredményét nem ismerte el. Alekszej Navalnij a választást követően jelentette be, hogy készen áll a Népi Szövetség élére állni. Korábban nem akarta, hogy miatta utasítsák el a szervezet regisztrálását.

Az ellenzéki politikus és stábja már a fővárosi törvényhozásban, a moszkvai dumában jövőre esedékes választásokra készül. A politikus nem zárta ki, hogy indul képviselőjelöltként. Az orosz törvények értelmében parlamenti vagy helyhatósági választásokon csak az igazságügyi minisztérium által nyilvántartásba vett pártok vehetnek részt.

Alekszej Navalnij vezető szerepet töltött be a Vlagyimir Putyin államfő irányította orosz hatalom elleni 2011-2012-es nagyszabású tüntetések szervezésében, lebonyolításában. A politikust több alkalommal előállították a megmozdulásokon. Politikai karrierjét komoly veszély fenyegette, amikor - előbb 2011-ben, majd 2012-ben ismét - büntetőeljárást indítottak ellene a Kirovlesz nevű cégnél történt sikkasztás vádjával. Az ügyben Navalnijt júliusban öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Kirov város egyik kerületi bírósága, majd a moszkvai főpolgármester-választást követően, októberben a fellebbviteli bíróság felfüggesztettre változtatta az ítéletet.

Egy másik nagy értékű csalási ügyben is büntetőeljárás folyik az ellenzéki politikus és fivére ellen. Emiatt kedden egy moszkvai bíróság zárolta vagyonukat.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×