eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megoldódott a Sydneyben dolgozó magyarok ügye

Sydneyben az ausztrál építőipari szakszervezet és helyi magyarok segítségével oldódott meg a 4 és fél hónapja méltatlan körülmények között dolgozó magyarok ügye.

A canberrai magyar nagykövet elmondta: a vállalat elégedett a magyarok szakképesítésével és munkájával, a munkásokkal szabályos szerződést kötöttek, így az elmúlt időszakra is megkapják az ausztrál jogszabályoknak megfelelő munkabérüket és túlórapénzüket, valamint megtarthatják munkájukat. Sikó Anna hozzátette: az a 3 munkavállaló is megkapja elmaradt járandóságát, aki közben visszautazott Magyarországra. 

Az ABC News ausztrál hírportál pénteken jelentette, hogy a hatóságok nyomozást indítottak a magyar szakmunkások ügyében. Az alapvető vita az volt közöttük, hogy a cég nem a jogszabályoknak megfelelő bért fizette, illetve munkakörülményeket biztosította a magyarok számára.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×