eur:
393.66
usd:
364.85
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Titokvédelmi megállapodás készül Dél-Koreával

A védelmi, illetve a védelmi ipari területen való együttműködés elmélyítését segíti az a titokvédelmi megállapodás, amelynek kidolgozásáról állapodott meg a magyar honvédelmi miniszter és dél-koreai partnere, kedden, Szöulban. Hende Csaba ázsiai útját Mongóliában és Kínában folytatja, nyilatkozta a miniszter az InfoRádiónak.

A tárcavezető elmondta, hogy dél-koreai kollégájával, Kim Kvan Dzsinnel, a kétoldalú együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről és aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdésekről tárgyaltak. Beleértve a Koreai-félsziget helyzetét, a tágabb ázsiai és csendes-óceáni, valamint a közel-keleti helyzetet is, melyet azonosan ítéltek meg.

Megállapodtak egy titokvédelmi megállapodás kidolgozásáról, amelynek hiánya elsősorban a hadiipari együttműködést akadályozza. Dél-Korea komoly hadiiparral rendelkezik, saját hadseregét 90 százalékban hazai forrásból látják el.

"A következő tíz évben a magyar honvédség hadfelszerelésének szinte teljes cseréjére szükség lesz, hiszen amit ma használunk, annak a túlnyomó többsége negyven éves vagy annál idősebb szovjet haditechnikai eszköz. Ebben a cserében keressük a kooperációs lehetőségeket hozzánk hasonló méretű, de jelentős hadiipari potenciállal rendelkező országokban. Dél-Korea egyike lehet ezeknek." - mondta el az InfoRádiónak a honvédelmi miniszter.

A jelenlegi kormány garanciát vállalt arra, hogy 2016-tól a költségvetésben folyamatosan növekvő részesedést biztosít a honvédelmi területnek, így ebből a pótlások végrehajthatóak.

Magyarország és Dél-Korea katonái közösen szolgálnak Afganisztánban és az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában. Az ország a keleti nyitás szempontjából is fontos partner.

Innen Mongóliába folytatja útját a magyar delegáció, ahol alá fogják írni a két ország közötti védelmi-együttműködési megállapodást. Kínában pedig a kétoldalú stratégiai párbeszéd kialakítása lesz a cél a védelmi tárcák között. A rendszeres konzultációval új szintre kerülhetnek a katonai kapcsolatok.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×