eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

ENSZ-közgyűlés - Közvetlen amerikai-iráni tárgyalások

Hosszú szünet után csütörtökön először tárgyalt közvetlenül és érdemben egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter, miután az iszlám köztársaság megállapodott a P5+1 csoportba tömörült nagyhatalmakkal, hogy egy éven belül tető alá hozzák az egyezményt az iszlám köztársaság nukleáris programjáról.

John Kerry amerikai és Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, az ENSZ székházában találkozott egymással, miután az iráni diplomácia vezetője előbb a P5+1 csoport (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) képviselőivel folytatott megbeszélést, amelyet a részvevők egyöntetűen pozitív szelleműnek minősítettek. A felek képviselői legközelebb október 15-én és 16-án, Genfben találkoznak majd.

Ilyen magas szintű, érdemi hivatalos kapcsolatfelvétel nem történt az Egyesült Államok és Irán között az 1979-es iszlám forradalom és a teheráni amerikai követség elfoglalása óta. (A két ország vezető diplomatái között utoljára 2007-ben történt egy rövid találkozó.) Megfigyelők arra számítottak, hogy az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszakának nyitánya alkalom lehet a két elnök, Barack Obama és Haszan Róháni közötti csúcstalálkozóra is, ám ez végül meghiúsult.

Kerry a történelmi külügyminiszteri találkozót követően elégedettségének adott hangot az iráni nukleáris programról folytatott tárgyaláson Teherán részéről tapasztalt új, pozitív hangvétellel és a Zarif által a tárgyalóasztalnál megjelenített "lehetőségekkel" kapcsolatban. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy egy ilyen találkozó önmagában nem oszlatta szét az iráni nukleáris program céljával kapcsolatos aggályokat, és hangsúlyozta, hogy ezt a közel-keleti államnak csak konkrét lépésekkel sikerül majd elérnie.

Zarif "nagyon pozitívnak" és "nagyon tartalmasnak" nevezte a nagyhatalmakkal folytatott tárgyalásokat. Az "első lépések" megtételekor a résztvevők az iráni külügyminiszter szavai szerint azt tűzték ki célul, hogy egy éven belül sikerüljön megállapodást kötni az iszlám köztársaság nukleáris programjáról.

Zarif a találkozó után azonnal sürgette a hazája gazdaságára nehezedő nemzetközi szankciók enyhítését. John Kerry a CBS televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az Egyesült Államok addig nem függeszti fel az általa bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket, amíg Irán ellenőrizhető, felelős és átlátható módon be nem bizonyítja, hogy valóban nem kíván nukleáris fegyvert kifejleszteni. Az amerikai külügyminiszter ilyen irányba teendő konkrét lépésként nevezte meg a fordói urándúsító létesítménynek az ENSZ-ellenőrök előtt történő, haladéktalan megnyitását.

Haszan Róháni iráni elnök csütörtökön azt ígérte, hogy kormánya "jóhiszemű" tárgyalásokat fog folytatni atomprogramjáról. "Készen állunk arra, hogy egy olyan komoly folyamatba bocsátkozzunk, amely szem előtt tartja egy kölcsönösen elfogadható tárgyalásos megállapodás elérését és azt jóhiszeműen teszi" - mondta.

A P5+1 csoport és Irán tárgyalásán Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elnökölt, aki "lényeginek" nevezte az egyeztetést, amely véleménye szerint megnyitotta az utat a Teherán atomprogramjáról szóló tárgyalások jövő hónapban tartandó újabb fordulója előtt. Ashton "ambiciózusnak" nevezte az elfogadott ütemtervet.

William Hague brit külügyminiszter megfogalmazása szerint Zarif részéről "a hangnem és a szellem nagyfokú javulását" tapasztalta kollégáival együtt.

Amerikai közlés szerint az októberi, genfi tárgyalásokon Ashton és Zarif személyesen, a nagyhatalmak pedig külügyi politikai igazgatói szinten vesznek majd részt.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×