eur:
394.07
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Győzelem Szíria számára" a genfi megállapodás

A damaszkuszi rezsim üdvözölte vasárnap az orosz-amerikai megállapodást, úgy értékelve, hogy az "győzelem Szíria számára".

Ali Haidar, a megbékélési ügyek minisztere országa első hivatalos reagálását közzétéve üdvözölte a Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter által tető alá hozott szerződést a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről. A Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: ez az egyezség segít Szíriának, hogy kijusson a válságból, és lehetővé teszi a Szíria elleni háború elkerülését, mivel - mint fogalmazott - "megfosztja az ürügytől" azokat, akik ezt a háborút ki akarják robbantani.

"Ez Szíria számára győzelem, amelyet orosz barátainknak köszönhetően sikerült kivívni" - mondta a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×