eur:
395.36
usd:
366.65
bux:
65365.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Damaszkusz Svájcból próbált vegyi fegyverhez való összetevőket szerezni?

Hivatalos svájci források hétfőn azt közölték, hogy Szíria Svájcból próbált meg olyan eszközöket beszerezni, amelyeket vegyi fegyverek előállításához is felhasználhatók, de a svájci hatóságok megakadályozták ezek eladását.

A damaszkuszi kormány vákuumpumpát, szelepeket és egy bioreaktort akart venni Svájctól.

A svájci exporthatóságok 1998 óta 14 olyan kérést utasítottak el, amely a helyi cégek által gyártott, kettős felhasználású (azaz polgári célokra, vagy katonai eszközök gyártására egyaránt felhasználható) anyagok Szíriába irányuló kereskedelmére vonatkozott.

A tiltólistás anyagok egyébként nem feltétlenül kerülnek sokba: a 14 visszautasított adásvétel összértéke mindössze 1,7 millió svájci frankra, azaz 1,38 millió euróra rúgott.

Marie Avet, a svájci exportfelügyelet szóvivője hangsúlyozta: Bern jó okkal hiszi azt, hogy a Damaszkusz által megrendelt kettős felhasználású anyagok tömegpusztító fegyverek előállításához kellettek volna. Svájc az utóbbi 5 évben nem adott ki exportengedélyt az ilyen jellegű áruk Szíriába szállítására - tette hozzá Avet.

A szíriai rezsim fiktív vállalatokon keresztül próbált megkörnyékezni svájci cégeket. A WikiLeaks internetes portál információi szerint a svájci hatóságokat egyik esetben egy partnerország figyelmeztette Damaszkusz állítólagos valódi szándékaira.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a tó partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők. A külföldi ingatlantulajdonosok viszont most egyértelműen az eladói oldalon jelennek meg - derül ki az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalataiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×