eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Újabb meghibásodás Fukusimában

Csütörtökön rövid időre leállt a Fukusima-1 atomerőmű egyik reaktorának hűtése, miközben halászok tiltakoztak a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalatnál a közelmúltban történt radioaktív szivárgások miatt.

Az erőmű 6-os blokkjának hűtőrendszere mintegy két órán át nem üzemelt.

A 6-os reaktor egyébként a két évvel ezelőtti földrengés és az azt követő szökőár idején nem termelt energiát és nem szenvedett számottevő kárt.

Szintén csütörtökön a japán halászok országos érdekvédelmi képviselete panaszt emelt a TEPCO ellen, miután a vállalat hétfőn elismerte, hogy a tengerbe szivárog a korábban a reaktorok hűtésére használt, súlyosan sugárszennyezett víz. A szervezet a további szivárgások megakadályozását sürgette, és azzal vádolta a céget, hogy az "elárulta a halászokat", akik a 2011. márciusi erőműbaleset óta nem tudnak a létesítmény 30 kilométeres körzetében halászni a víz és a tengeri élővilág szennyezettsége miatt.

Az elmúlt hetekben végzett mérések szerint az erőmű közelében jelentősen megemelkedett a radioaktivitás szintje a tengervízben a szivárgások miatt.

Egy szerdán kiadott jelentésben egyébként az AIST állami kutatóintézet 5,13 ezer milliárd jenre (11,5 ezer milliárd forint) taksálta a fukusimai sugármentesítés teljes költségét, szemben a kormány ezermilliárdos becslésével.

Ez az összeg nem tartalmazza a radioaktív anyagok tárolásának, illetve a fukusimai erőmű leszerelésének költségeit. Az utóbbi művelet becslések szerint legalább négy évtizedet vesz majd igénybe.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×