eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A hadsereg elmozdította Murszit, szakértői kormány alakul

Felfüggesztették az alkotmányt Egyiptomban, és az alkotmánybíróság elnökét nevezték ki ideiglenes államfőnek - jelentette be a hadsereg parancsnoka szerda este.

A hadsereg vezetője néhány órával a katonaság által adott ultimátum lejárta után bejelentette: Egyiptomban szakértői kormány alakul, és egy bizottság felülvizsgálja az iszlamista alkotmányt. Egy átmeneti időszak után előre hozott elnökválasztást tartanak.

A hadsereg és a rendőrség fellép minden erőszakos cselekménnyel szemben - figyelmeztetett Abdel-Fattah esz-Szíszi.

A politikai jövő "menetrendjét" politikai és vallási vezetők dolgozták ki az ifjúsági mozgalom képviselőinek bevonásával. A kairói Tahrír téren összegyűlt több százezer ember üdvrivalgásban tört ki a bejelentés hallatán. A tüntetők tűzijátékkal ünnepeltek és éltették a hadsereget.

Mohamed Murszi, a hadsereg által megbuktatott egyiptomi elnök békés ellenállásra szólította fel híveit az "államcsínnyel" szemben. Korábban közölte, hogy nem mond le.

Ahmed et-Tajjeb sejk, a kairói al-Azhar egyetemnek, a szunnita iszlám első számú tanintézményének vezetője rövid nyilatkozatban támogatásáról biztosította a történteket.

II. Tavadrosz kopt pápa egy hasonló dokumentumban kijelentette, hogy a politikai átalakulásra kidolgozott menetrend biztonságot hoz minden egyiptomi számára, akik tíz százaléka keresztény.

Mohamed el-Baradei liberális ellenzéki vezető szerint újraindították a 2011-es forradalmat, a közösen elfogadott tervek eleget tesznek a nép követeléseinek.

Az utóbbi napokban országszerte több millió tüntető követelte Murszi távozását. Az egy hete tartó demonstrációkban 47-en vesztették életüket.

A szimbolikus jelentőségű kairói Tahrír téren százezrek vártak a fegyveres erők bejelentésére. A délután folyamán Egyiptom-szerte megmozdulásokat tartottak az elnök hívei és ellenzői. A katonaság szerda este körülzárta Kairóban azt a laktanyát, ahol Mohamed Murszi egyiptomi államfő egyik irodája van. Az épületet szögesdróttal vették körül, és lezártak minden oda vezető utat.

Csapatokat, valamint több tucat páncélozott járművet vezényeltek ki a városnak azokra a pontjaira is, ahol iszlamista tüntetők tízezrei készülődnek az elnök támogatására. Nagy létszámban, teljes harci felszerelésben kivonult katonák őrizték a legfontosabb hidakat és közlekedési csomópontokat is. A hadsereg más városokban is csapatokat vezénylet az utcákra.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×