eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nyolc szlovákot vettek őrizetbe Iránban

Összesen nyolc szlovák állampolgárt vettek őrizetbe Iránban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy atomlétesítmények környékén kémkedtek - mondta el a teheráni ügyészség egyik magas rangú munkatársa hétfőn.

Az őrizetbe vettek az ügyészség szerint "illegális tevékenységet végeztek, és elzárt területekről készítettek fényképet" Iszfahán tartományban.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter vasárnap megerősítette, hogy május végén több szlovák turistát vettek őrizetbe Iránban, akikkel konzulon keresztül tartják a kapcsolatot. A Sme című szlovák napilap szerint a szóban forgó személyeket azzal gyanúsítják, hogy sárkányrepülés közben katonai létesítményeket fényképeztek.

A Nyugat azzal vádolja az iszlám köztársaságot, hogy békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul. Az ország közepén fekvő Iszfahán tartományban több atomlétesítmény található, köztük a natanzi urándúsító.

Az év eleje óta ez már a második ilyen, szlovák állampolgárokkal történt eset Iránban. Januárban az iráni hatóságok ugyancsak kémkedés gyanújával vettek őrizetbe egy szlovák állampolgárt, Matej Valuchot, majd egy hónappal később elengedték. A 26 éves férfi fogva tartása idején az iráni televízióban azt mondta, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) kémkedett, de szabadon bocsátása után ezt tagadta.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×