eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Visszavette a vezetést a radikális baloldal Görögországban

Három héttel a parlamenti választások előtt visszavette a vezetést a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) Görögországban egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint.

A VPRC közvélemény-kutató intézet felmérése szerint jelenleg a választók 30 százaléka szavazna a Szirizára, amely elutasítja az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a dél-európai országnak nyújtott pénzügyi támogatás feltételeként szabott takarékossági intézkedéseket.

A takarékosság-párti konzervatív Új Demokrácia (ND) - az előző, május 6-ai voksolás győztese - 26,5 százalékon áll, míg a korábbi kormánypárt, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) támogatottsága mindössze 12 százalékra csökkent.

Egy szintén szerdán közölt, a GPO közvélemény-kutató cég által készített felmérés szerint ugyanakkor továbbra is a konzervatív párt vezet 23,4 százalékkal, míg a Sziriza 22,1 százalékon áll.

A múlt hét végi közvélemény-kutatások még azt jelezték, hogy az Új Demokrácia és a Sziriza népszerűsége fej fej melletti a biztos pártválasztók körében. A görög választási rendszerben a parlamenti választások első helyezettje automatikusan kap plusz 50 mandátumot, ezért bármelyik politikai erő nyer, akár csak minimális előnnyel is, ez megnöveli az esélyét arra, hogy kormányt tudjon alakítani.

Az Európai Bizottság szerdán azt közölte, hogy a Görögországnak hitelező "trojka" - az EU, az IMF és az Európai Központi Bank - legközelebbi helyszíni szemléjének dátuma a június 17-ei választások eredményétől függ. A Bizottság figyelmeztette Athént, hogy további reformintézkedéseket kell hoznia a nemzetközi hitelezési program folytatásának érdekében, s a további pénzügyi segély feltétele, hogy az ország adósságcsökkentési ígéreteit betartó kormány alakuljon a választások után.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×