eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Ötven év börtönre ítélték a volt libériai elnököt

Ötven évi börtönbüntetésre ítélte a már korábban bűnösnek talált Charles Taylor volt libériai elnököt a Sierra Leone-i háborús bűnöket tárgyaló különleges ENSZ-bíróság.

A szerdán Hollandiában kihirdetett ítélet megerősítette, hogy Taylor felelősséget visel a Sierra Leone-i polgárháború során, 1996 és 2002 között elkövetett számos "brutális" háborús bűncselekményért. A bíróság nem vett figyelembe enyhítő körülményt. A vádlott bűnösségét a törvényszék már áprilisban kimondta.

Az összesen tíz éven át tartó Sierra Leone-i polgárháborúban egyes források szerint 120 ezren haltak meg. A Taylor közvetett irányítása alatt álló erők egyik célja a vád szerint az ország gyémántbányáinak erőszakos kiaknázása volt, fő eszközük pedig a tömeges megfélemlítés és terror.

A vádak között gyilkosság, civilek zaklatása, nemi erőszak, szexuális rabszolgaságra kényszerítés, gyermekkatonák toborzása és bevetése is szerepelt, bár a bíróság úgy ítélte meg, hogy a 64 éves Taylor ezek nagy részében nem felbujtóként vagy segítőként szerepelt.

"A vádlott felelős az emberiség történetének legszégyenteljesebb bűncselekményeinek segítéséért, bátorításáért, tervezéséért" - fogalmazott az ítéletet bejelentő bíró szerdán.

A volt libériai elnök az ügyészek szerint fegyverekkel és hadianyagokkal látta el a szomszédos Sierra Leónéban tevékenykedő, kegyetlen módszereikről hírhedtté vált lázadókat. Cserében kényszermunkával bányásztatott, "véres gyémántokat" kapott.

Az exelnök mindvégig tagadta a vádakat, amelyek szerinte politikai indíttatásúak voltak. Azt hangoztatta, hogy célja éppen a béke megteremtése volt a térségben.

Ügyvédjei a vádlott egészségi állapotára, korára és családi körülményeire hivatkozva is igyekeztek enyhébb büntetést elérni, de ezeket a felvetéseket a bírák elutasították.

Az ügyészség korábban 80 év börtönt kért. Ezt a bírák túlzónak tartották, miután a vádlott tevőlegesen nem vett részt a bűncselekményekben.

Charles Taylort 2006-ban Nigériában tartóztatták le. Pere 2007-ben Freetownban kezdődött, majd biztonsági okokból Hágába költöztették át.

A II. világháborút követő nürnbergi per óta Taylor az első államfő, aki fölött nemzetközi törvényszék ítélkezett . A hágai székhelyű, állandó Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vádlottainak listáján mindazonáltal több más egykori vezető is szerepel.

Korábbi közlés szerint az exelnök várhatóan Nagy-Britanniában tölti le büntetését.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×