eur:
394.65
usd:
371.86
bux:
66914.32
2024. április 16. kedd Csongor

Meredeken romlik az európai országok megítélése

Jelentősen csökkent az Európai Unióról és az európai országokról kedvező véleményt vallók aránya a világban - derül ki a BBC Világszolgálatának globális felméréséből.

A BBC World Service megbízásából a GlobeScan közvélemény-kutató hálózat a marylandi egyetem nemzetközi politikakutató programjának szakértőivel együttműködve az idén 22 országban 24 ezer személy bevonásával végeztette el a felmérést, amelynek során összesen 16 országról, valamint az EU-ról kellett véleményt mondani.

A vizsgálat eredményei szerint az EU - amely a korábbi évek hasonló felméréseiben igen kedvező értékeléseket kapott - most hirtelen veszíteni kezdett globális népszerűségéből. A válaszadók 48 százaléka fogalmazott meg jórészt pozitív véleményt az EU által gyakorolt globális befolyásról a tavaly mért 56 százalék után, miközben a negatív véleményt hangoztatók aránya szintén 8 százalékponttal 25 százalékra emelkedett. Így már csak relatív többségben vannak azok, akik az Európai Unióról általánosságban kedvezően vélekednek.

A GlobeScan elnöke, Chris Coulter az eredményhez fűzött kommentárjában közölte: az EU-t a világban hosszú ideig a politikai és gazdasági stabilitás erődítményének tekintették, ám az unióban jelenleg tapasztalható zűrzavar kétségeket ébresztett a világ közvéleményében azzal kapcsolatban, hogy az EU továbbra is képes-e globális vezető szerep betöltésére.

Steven Kull, a marylandi egyetem nemzetközi politikakutató programjának igazgatója ehhez hozzátette: az a tény, hogy az EU-ról alkotott nézetek az idei felmérés tanúsága szerint meredekebben romlottak, mint az egyes EU-tagállamok megítélése, "kétségekre vall az iránt, ahogy az EU saját kollektív problémáit kezeli".

Az unióról egyébként a felmérésbe bevont EU-tagállamok többségében a megkérdezettek többsége jórészt kedvező véleménnyel volt - az egyetlen kivétel Nagy-Britannia. A megkérdezett briteknek csak a 46 százaléka fogalmazott meg általánosságban pozitív értékelést az EU-ról, és pontosan ugyanennyi, vagyis 46 százalék mondta azt, hogy jórészt kedvezőtlenül ítéli meg az Európai Unió globális szerepét és befolyását.

Az EU megítélése a BBC Világszolgálatának világfelmérésébe bevont összes ország közül Németországban messze a legjobb: a megkérdezett németek 73 százaléka tartja jórészt pozitívnak az EU szerepét, és csak 19 százalékuknak van inkább negatív véleménye.

A Németország által betöltött globális szerepről ugyanakkor most kedvezőtlenebb a vélemény, mint egy évvel ezelőtt. A tavalyi hasonló felmérésben még Németország volt a világszerte legkedvezőbben megítélt ország, a 2012-es vizsgálat viszont azt mutatta ki, hogy ezen a népszerűségi mércén Japán váltotta fel az első helyen a németeket, akik az idei listán a második helyre kerültek.

Érezhetően javul a Kínáról alkotott globális vélemény. A BBC World Service idei felmérésében Kína globális szerepéről éppen 50 százaléknyian nyilatkoztak kedvezően, ami 4 százalékpontos gyarapodás, a kedvezőtlen véleményt vallók aránya ugyanakkor szintén 4 százalékponttal 31 százalékra csökkent.

Az Egyesült Államokról alkotott általános vélemény a 2007-2011-es időszakban folyamatosan mért lendületes javulás után most kissé romlott: Amerika globális szerepéről jelenleg 47 százaléknyian vannak nagyrészt kedvező véleménnyel a tavalyi 48 százalék után.

A legkedvezőtlenebb megítélésű országcsoportban van Irán, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea; ezeknek az országoknak a szerepéről 50-55 százalék közötti arányban mondtak negatív véleményt az idei világfelmérésbe bevont válaszadók.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×