eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kiújultak a harcok a kambodzsai-thaiföldi határtérségben

Huszonnégy óra múltán, szombat reggel kiújultak a harcok a kambodzsai-thaiföldi határtérségben.

A két ázsiai ország katonái lőfegyverekből tüzeltek egymásra és aknavetőket is bevetettek. Ugyanebben a körzetben pénteken is lőtték egymást. Hárman-hárman haltak meg a két oldalon a hat órán át tartó összecsapásban.

Szombaton megint csak reggel hat órakor kezdődött a lövöldözés a vitatott határterületen - közölte egy thai tábornok. Az összecsapás hírét később a kambodzsai fél is megerősítette. Esetleges áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

A két ország egyenruhásai februárban négy napon át harcoltak egymással a két ország határán, a mostani helyszíntől mintegy 100 kilométerre keletre.

A határvillongások okozója a vitatott hovatartozású területen álló, 900 éves Preah Vihear hindu templom volt, amelyet mindkét ország magáénak tart. A hágai Nemzetközi Bíróság 1962-ben Kambodzsának adta, de nem döntött a körülötte lévő 4,6 négyzetkilométeres terület hovatartozásáról.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×