eur:
392.84
usd:
368.26
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Az ENSZ-főtitkár vasárnap Budapestre érkezik

Az ENSZ főtitkára bízik abban, hogy 2012-2013-ban Magyarország a világszervezet Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lesz. Ban Ki Mun annak alkalmából beszélt erről New Yorkban, hogy vasárnap Budapestre érkezik, hogy egyeztessen az unió soros elnöki tisztét ellátó Magyarország több vezető politikusával.

A világszervezet főtitkára a tervek szerint hétfőn találkozik Schmitt Pál köztársasági elnökkel, Orbán Viktor kormányfővel Martonyi János külügyminiszterrel és az ellenzék képviselőivel. Ban Ki Mun úgy fogalmazott: Magyarország kis ország, de nagyon fontos partner és ENSZ-tagállam. Ban Ki Mun egyben köszönetet mondott azért, hogy Magyarország számos térségben vett részt eddig is a békefenntartásban.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×