eur:
393.94
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Védelmi fal" épült a romák távol tartására

Saját költségéből mintegy 25 méteres betonfalat építtetett a kelet-szlovákiai Nagymihály (Michalovce) egyik lakótelepének több mint félszáz családja, hogy távol tartsa a szomszédságban lévő romatelep lakóit saját lakhelyétől.

A "védelmi fal" több mint 3000 euróba került - írta a Sme című liberális pozsonyi napilap szerdán.

A romatelep lakói tiltakoznak a fal ellen. A lakótelep lakói szerint viszont a falra azért volt szükség - áll az újságban -, mert a romák toalettnek használták a környéket, szétdobálták a szemetet, rongálták az épületeket.

A fal megakadályozza a romatelep lakóit abban, hogy a lakótelepen keresztül járjanak be Nagymihály központjába.

A lakótelepen korábban már egy másik falat is emelt az önkormányzat, az indoklás szerint zajárnyékolás céljából. A most nyáron átadott új falrész ehhez kapcsolódik.

Az összes fal összekapcsolásával így mostanra egy 500 méter hosszú falrendszer jött létre a kelet-szlovákiai város lakótelepén.

A romatelepen mintegy 1800 roma él. Kifogásolják, hogy most meg kell kerülniük a falat, s ezért jóval hosszabb ideig tart az útjuk.
"Lassan nem lesz merre mennünk. Mindent elszigeteltek. A lakóházak között sokkal közelebb lenne az orvos is" - panaszkodott egyikük a lapnak.

A lakók szerint azonban a falrendszer nem a romák ellen épült, hanem mindenki ellen, aki rendetlenséget csinált lakóhelyük környékén.

"Erre jártak, a balkonunk alá vizeltek, a bűz bejött az ablakon, nem is nagyon nyithattuk ki. Sokan közülük kábítószerélvezők" - állítja az egyik lakó. A lakóközösség vezetője, Anton Tadian azt mondja, a romatelepen élők rongálták a panelházakat, a fallal csak tulajdonukat akarják védeni.

A helyi önkormányzat szóvivője közölte, a telket, melyen a fal áll, a lakóközösség vette bérbe a várostól azzal a céllal, hogy bokrokat, dísznövényeket ültessenek ide és esztétikus kerítést húzzanak. Hogy végül egy betonfal nőtt ki, a várost nem zavarja, ilyen építményre ugyanis nem kell engedély.

Laco Oravec, a Milan Simecka Alapítvány vezetője viszont úgy véli, hogy a város a korábbi fal mellett is képmutatóan érvelt, szerinte egyértelmű, hogy az is a lakosok panaszai nyomán, a romák miatt készült.

"Ha ennek nem szentelünk figyelmet, lassan olyan állapot jön létre, hogy a romatelepeket fallal vesszük körül. A fal az elkülönítés jelképe, a társadalom feladta a hitet az együttélés lehetőségében. Ez gettók építéséhez vezethet, mint a háború előtt" - jelentette ki Oravec.

A "védelmi falak" építése Kelet-Szlovákiában nem újdonság. Az Eperjes melletti Osztrópatak (Ostrovany) község önkormányzata nemrégiben ugyancsak fallal szigetelte el a helyi cigánytelepet. Az önkormányzat azzal érvelt, hogy így akarja megelőzni a bűnözés terjedését.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Negyedik napja erősödik a forint

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×