eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Jajj, szegény Pakisztán!

Legalább három évbe telik, mire helyre lehet állítani az árvíz okozta károkat Pakisztánban - jelentette be Aszif Ali Zardari elnök kedden, miközben a még mindig milliókat érintő katasztrófa súlypontja dél felé helyeződik át.

A kivételesen erős monszunesőzés közel egy hónapja kezdődött, és mára már több mint 17 millió embert érint közvetlenül. A több mint másfél ezerre becsült halálos áldozat többsége az első napokban-hetekben vesztette életét, de számuk még most is növekvőben van, a katasztrófa délen súlyosbodik.

Három év a legkevesebb - mondta Zardari egy interjúban, amelyet külföldi újságíróknak adott Iszlámábádban. Az áradással együtt egészségügyi és társadalmi válság, éhséglázadás is kitörhet. A vízzel terjedő betegségek a tapasztalatok szerint 4-6 hét elteltével jelentkeznek erőteljesen. A járványok 3,5 millió gyereket fenyegetnek. Az ország egészségügyi rendszere túlterhelt, mintegy 200 intézmény károkat szenvedett, és a százezer női alkalmazott egyharmada maga is menekültté vált.

A tálibok ellen vívott belső harc frontján az esőzés alatt viszonylagos nyugalom uralkodott, de hétfőn három nagy pokolgép is robbant az északnyugati határvidéken. Zardari kijelentette, hogy nem hagynak föl a hadjárattal. A harc minden fronton tovább folyik - mondta.

Kedden egy katonai forrás közölte, hogy a tálibok elleni harcból is kivontak helikoptereket a mentési munkálatokhoz, de a gépeket visszaküldik a harcba, ha a szükség úgy hozza. Más katonai források azt közölték, hogy a határvidéken tevékenykedő 140 ezer gyalogos katonából viszont egyet sem csoportosítottak át az árvízi védelemre.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×