eur:
393.85
usd:
364.76
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Orosz zsidók kínai örökségének védelmét kérik a kínai Harbinban

Zsidó építészeti emlékek felvételét kérte a nemzeti örökség listájára az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány fővárosa, Harbin.

Összesen tizennégy közösségi helyről van szó, amelyek Harbin kereskedelmi negyedében találhatók elszórva. Húsz építészetileg is jelentős épület van köztük, például az 1909-ben épült harbini zsinagóga, valamint a zsidó népi bank épülete 1923-ból, és egy Skidelsky nevű kereskedőcsalád 1914-ben épült lakhelye. Az épületek többsége huszadik századi, és különböző stílusokat képviselnek.

A 19. század végétől a 20. század közepéig nagy számban települtek zsidók Harbinba Oroszországból, illetve Kelet-Európából, aminek köszönhetően itt alakult ki a távol-kelet legnagyobb zsidó közössége.

Li Su-hsziao a harbini zsidók kutatóközpontjának helyettes vezetőjeként korábban azt nyilatkozta, hogy a város modern történelme elválaszthatatlan az ott élő zsidó közösségtől.

A 19. században Harbint még kis falvak alkották a Szonghua folyó partján. Miután az oroszok engedélyt kaptak arra, hogy részt vegyenek a kínai vasútvonal bővítésében, a szibériai vasúti hálózathoz csatlakoztatás tervével, egyre több külföldi, főleg orosz érkezett a térségbe. Köztük sok zsidó volt, aki a véres pogromok és a polgárháború elől menekült. 1903-ra már ötszáz fős volt a zsidó közösség, és egyre bővült.

Később, a japán megszállás idején az 1930-as években csökkent a számuk, majd 1949 - az új Kína kikiáltása után - többségük az Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába és más országokba emigrált. Liu szerint az első orosz zsidó 1899-ben érkezett Harbinba, míg 1985-ben halt meg az utolsó. Összesen húszezren voltak, akik életük egy részét az északkelet-kínai városban töltötték, alig több mint 480 kilométerre az oroszországi Vlagyivosztoktól.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×