eur:
394.07
usd:
364.94
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Németország hajlandó fogadni guantanamói foglyokat

Egy korábbi kormányhatározattal ellentétben Németország mégis hajlandó guantánamói foglyok befogadására.

A német Der Spiegel azt írta: az elmúlt héten egy német delegáció a Kuba területén lévő amerikai börtöntáborban több olyan fogollyal találkozott, akik a befogadás szempontjából szóba jöhetnek.

Daniel Fried amerikai elnöki különmegbízott még az elmúlt év végén egy listát küldött a német belügyminisztérium számára, amely eredetileg kilenc, Guantánamón őrzött személy nevét tüntette fel.

Néhányat közülük azonban már más ország befogadott. A lap értesülése szerint Németország három guantánamói fogoly befogadására készül.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×