eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kukákba szerelt érzékelők miatt aggódik egy brit emberi jogi szervezet

Az elmúlt évben jelentősen megnőtt az érzékelőkkel felszerelt utcai kukák száma Nagy-Britanniában, ami lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy nyomon kövessék az ott lakók által lerakott hulladék egyes jellemzőit.

A Big Brother Watch nevű szervezet szerint már legalább 2,6 millió brit háztartás kukáját szerelték fel hasonló berendezéssel, és a szám az érzékelők 8 évvel ezelőtti bevezetése óta folyamatosan nő.

"A kukákban elhelyezett mikrochipek, melyek képesek ellenőrizni a szemét tartalmát vagy súlyát, további olyan, az emberek magánéletét érintő információkat biztosítanak az államnak, amelyeket nem lenne joga ismernie" - hangsúlyozza a szervezet pénteken kiadott jelentésében.

A Big Brother Watch azt is felveti, hogy az érzékelők biztosította adatok alapján a hatóságok előbb-utóbb ki fogják vetni a mennyiségi alapú szemétdíjat. Bár ilyen díj létezik egyes európai országokban, Nagy-Britanniában a bulvársajtó rendre össztűz alá veszi a javaslatot, akárhányszor csak felmerül.

Érthető ugyanakkor a britek érzékenysége a kukachipekre, hiszen már így is a nyugati világ egyik legszigorúbb sebességi- és biztonságikamera-hálózatának vannak "alávetve". Biztonsági tisztviselők ráadásul folyamatosan azért lobbiznak, hogy minden email, sms és telefonhívás is ellenőrizhető legyen az országban.

A Big Brother Watch szerint a chipek növekvő száma arra utal, hogy "a helyi hatóságok csendben kiépítik a szemetelési szokásaink nyomon követésére alkalmas infrastruktúrát, s azonnal készek továbblépni, amint úgy ítélik meg, hogy a politikai és közéleti klíma kedvezőbbre fordult".

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×