eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Gates: a nemzetközi közösségnek nyomást kell gyakorolnia Iránra

Az amerikai védelmi miniszter vasárnap felszólította a nemzetközi közösséget, hogy közösen gyakoroljanak nyomást Iránra; szerinte ez a módszer akkor is eredményes lehet, ha Teherán már elrendelte a 20 százalékos dúsítottságú urán előállítását.

"Senki sem próbált meg őszintébben tárgyalni Iránnal, mint Barack Obama amerikai elnök, és a nemzetközi közösség számos alkalmat kínált az iráni kormánynak, hogy garanciát adjon az atomprogramját illető szándékairól" - jelentette ki Robert Gates.

Márpedig eddig elkeserítőek voltak az eredmények - mondta az amerikai politikus Rómában, ahol Ignazio La Russa olasz védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót.

"Ha a nemzetközi közösség egységfrontot alkot, hogy nyomást gyakoroljon az iráni kormányra, úgy vélem, hogy a szankciók és a nyomásgyakorlás még működhet" - így a Pentagon vezetője. Hozzátette: ehhez azonban együtt kell fellépnünk.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök utasítást adott arra, hogy hazai centrifugákkal kezdjenek el 20 százalékosra dúsítani uránt a teheráni kutatóreaktor fűtőanyag-ellátása céljából.

A bejelentésre a brit védelmi minisztérium "mély aggodalmát" fejezte ki: "Ez szándékosan megsértené az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt határozatát" - közölte a tárca szóvivője.

Az iráni atomenergia-ügynökség vezetője, Ali Akbar Szalehi viszont vasárnap úgy vélte, hogy továbbra is lehetséges az Irán és a nagyhatalmak között a gyengén dúsított iráni urán fűtőanyagra történő cseréje, bár már kevés idő maradt - jelentette a FARSZ iráni hírügynökség.

Az amerikai védelmi miniszter arra nem tért ki, hogy milyen szankciókra gondolt, csak annyit mondott: kívánatosnak tartja, hogy azok minél kevésbé sújtsák az iráni lakosságot.

Úgy vélem, hogy ezeknek az iráni kormány, nem pedig a lakosság ellen irányuló szankcióknak nagyobb esélyük van eredményt elérni - jelentette ki Gates. - Láttuk, mi történik Iránban. Úgy gondolom, a nemzetközi közösség nem akarja, hogy az irániak több nélkülözést szenvedjenek, mint amennyi feltétlenül szükséges - mondta végezetül.

Mahmúd Ahmadinezsád június 12-i újraválasztása népi elégedetlenségi mozgalmat váltott ki Iránban, amelyet a hatóságok vaskézzel elnyomtak.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×