eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Haiti: még akár 50 ezer holttest lehet a romok alatt

Még akár 50 ezer holttest lehet a romok alatt Haiti miniszterelnöke szerint. A földrengés megtalált halálos áldozatainak a száma már meghaladja a 150 ezret.

Hétfőn kezdődik Montrealban a karibi ország megsegítésére rendezett nemzetközi segélykonferencia. Jean-Max Bellerive miniszterelnök vasárnap óta már az értekezlet helyszínén van. Elutazása előtt kormánya üdvözölte a különböző országok segélyadományra vonatkozó ígéretét, de hozzátette, hogy szeretnék látni is ezeknek a megvalósulását.

A január 12-i földrengés által leginkább sújtott fővárosból és környékéről több mint 235 ezer lakos utazott el vidékre a kormány biztosította közlekedési eszközökön. Ebben a számban nincsenek benne azok, akik saját járművükön utaztak vidékre, és rokonoknál, barátoknál leltek menedékre.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IMO) adatai alapján az 591 port-au-prince-i sátortáborban pedig mintegy 800 ezer embert szállásolnak el, de szükség volna még körülbelül 100 ezer sátorra - közölte hétfőn Genfben az ENSZ humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője.

Az ENSZ haiti békefenntartó alakulatának (MINUSTAH) a vezetője, Edmond Mulet vasárnap a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva közölte, hogy a lakosság megsegítése érdekében a kontingensnek nagyon sok újabb katonára, szakemberre, járműre és üzemanyagra van szüksége.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×