eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ezoterikus erők a román politikában

Riválisa szerint paranormális, ezoterikus erőket vetett be a választási kampány során Traian Basescu román elnök.

Mircea Geoana, a román szociáldemokrata párt vezetője szerint a demokrata párti Basescu az elnökválasztás döntő televíziós vitájában paranormális képességű személyek segítségét vette igénybe. Az információt Geoana felesége és több neves politikus, köztük Victor Hrebencius, Geoana kampányfőnöke is "megerősítette".

Geoana, aki szoros versenyben maradt alul a választási versenyben, hangsúlyozta: tudja, hogy bukásának parapszichológiai jelenségekkel való indoklása gyerekes magyarázkodásnak tűnhet. Ugyanakkor azt állítja, hogy Basescu két férfit bízott meg természetfeletti befolyásolással. A december 3-i televíziós vita során ők a kamerától jobbra álltak, illetve diszkréten megfigyelés alatt tartották és kísérték őt. Geoana szerint Basescu hisz ezekben az erőkben, és a szovjet titkosszolgálat mintájára alkalmazza őket.

Mihaela Geoana, a politikus felesége elmondta, hogy a választási vita során ő maga is erőtlen volt, férjén pedig "energetikai támadások" nyomait érezte. Szerinte a férfi nem normális módon válaszolt a kérdésekre annak ellenére, hogy felkészült azokra, és korábban már több válaszlehetőséget is kidolgozott.

Hrebenciuc elmondta: az sem véletlen, hogy a kampány során több demokrata párti vezető, köztük Basescu is, ibolyakék ruhadarabokat viseltek, valamint, hogy a vitát éppen egy csütörtöki napon tartották meg. Ez a nap ugyanis az ezoterikában az "ibolyakék lángként" ismert szimbólum, a szín pedig a befolyásolásban segít.

Hrebenciuc felszólította a sajtót, hogy az információt ne kezeljék viccként.

Basescu ironikusan az év színének nevezte az ibolyakéket.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×