eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Kárpátalján alacsony részvétel mellett folyik az elnökválasztás

Kárpátalján az ukrajnai országos átlagnál jóval alacsonyabb részvétel mellett folyik az elnökválasztás, a nemzetiségek által lakott településeken gondot jelent, hogy nem fordították le a választók anyanyelvére a szavazólapokat.

Az Ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) adatai szerint a vasárnapi kora délutáni órákban a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében a szavazásra jogosultak alig 10 százaléka adta le szavazatát, szemben a 16 százalékos országos átlaggal. A Beregszász központú választási körzetben 8,5 százalékos részvételt regisztráltak.

Kárpátalján gondot jelent, hogy a mostani választásokra sem fordították le - az Ukrajna függetlenné válását követő évek gyakorlatától eltérően - a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó választópolgárok nyelvére a szavazólapokat. Mint Fegyir Sandor szociológus, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanszékvezető professzora vasárnap a sajtónak elmondta, a magyarok, románok és romák lakta egyes kárpátaljai településeken a választók 70 százaléka nem tudja elolvasni a szavazólapot, mert nem ismeri az ukrán nyelvet. Szerinte még rosszabb a helyzet az 50 ezresre becsült roma közösségen belül, ahol magas az írástudatlanság szintje.

A szociológus azt is elmondta, hogy Kárpátalján viszonylag nagy azoknak a választásra jogosult polgároknak az aránya, akik olyan szektáknak a tagjai, amelyek tiltják a társadalmi életben, így a szavazáson való részvételt. A szakember hét százalékra teszi a régióban az ilyen szavazók arányát, akik főként a Técsői, Ilosvai és Beregszászi járásokban élnek.

Ungváron leadta szavazatát Szerhij Ratusnyak polgármester, aki egyike a 18 ukrán elnökjelöltnek. A botrányairól elhíresült politikus elmondta, hogy a voksok fél százalékára számít, ami szerinte kiváló eredmény lesz. Hozzátette: a mostani elnökválasztáson a "bűnös úton szerzett pénzek" fognak győzni, ezekről szól a szavazás.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×