eur:
394.32
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Ávizsgálták az Arctic Sea-t - tart a ködösítés

Befejezték az augusztusban elrabolt Arctic Sea teherhajó átkutatását az Atlanti-óceánon az orosz legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szakemberei - közölte Vlagyimir Markin, a bizottság szóvivője, de arról nem szólt, hogy találtak-e valamit a nyomozók.

Markin hozzátette, hogy az átkutatásba bevonták a máltai hatóságokat, mivel az Arctic Sea máltai zászló alatt hajózik, és értesítették a hajó tulajdonosát, az Arctic Sea LTD Malta céget, hogy - a spanyol hatóságok képviselőinek jelenlétében - átveheti a hajót a kanári-szigeteki Las Palmas kikötőjében.

Konsztantyin Baranovszkij, az Arctic Sea elrablásával vádoltak egyikének ügyvédje szerdán elmondta: ügyfelének vádalkut ajánlottak, de az illető ezt visszautasította, és elzárkózott a poligráffal (hazugságvizsgálóval) végzendő kihallgatástól is.

Az ügyvéd ezt azzal indokolta, hogy Oroszország az ügyben érdekelt fél, mert amennyiben elismeri, hogy a kalózkodással vádolt személyek ártatlanok, az ország kénytelen viselni a történtekért a felelősséget a tengerjog alapján. "Ha egy ország foglalta el a hajót, és nem kalózok, akkor ez nemzetközi botrány, majdhogynem hadüzenet" - mondta az ügyvéd.

Közben a hajót üzemeltető finn Solchart vállalat honlapján megjelent egy levél, amely szerint a cég hiába próbált a Ladnij kíséretében a Kanári-szigeteknél, nyílt vízen álló hajóra jutni, vagy információkat kapni a nyomozati bizottságtól, amely a tulajdonossal, a máltai Arctic Sea céggel sem volt hajlandó kapcsolatot tartani. A levél szerint mindennek következtében a máltai vállalat csődbe ment.

A máltai zászló alatt hajózó, finn cég által üzemeltetett Arctic Sea teherhajót július 24-én rabolták el, majd orosz hadihajókat küldtek ki keresésére, s a Ladnij hadihajó augusztus 17-én találta meg a Zöldfoki-szigetek közelében.

Mind a hajó elrablásáról, mind az állítólagos kalózokról, mind az állítólagos titkos szállítmányról szóló hírek mindvégig rendkívül ellentmondásosak voltak, s számtalan találgatás látott napvilágot. A hajó elrablóit az orosz légierő gépei szállították a Zöldfoki-szigetekről Moszkvába augusztus 20-án, s azóta őrizetben vannak.

Tíz napja két londoni lap is közölte orosz és izraeli forrásokra hivatkozva azt az értesülést amely szerint az Arctic Sea Sz-300 típusú légvédelmi rendszert vitt volna Iránnak, bűnözővé vált volt orosz katonák megbízásából.

A légvédelmi rendszert eszerint a Kalinyingrádban végrehajtott hajójavítás során rakták be, s az orosz felet az eseményeket nyomon követő izraeli titkosszolgálat értesítette, ennek nyomán szervezték meg a nagyarányú kereső akciót.

Korábban is felmerült már a feltételezések között, hogy esetleg fegyvercsempészek keze lehet a dologban, s a brit lapok értesülése legalább arra magyarázattal szolgál, hogy miért küldték az Arctic Sea nyomába az orosz haditengerészetet.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×