eur:
394.61
usd:
369.74
bux:
65742.4
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A "talált" bizonyíték is terhelő

Az igazság feltárása a büntetőjog legfontosabb alapelvei közé tartozik - állapította meg a német alkotmánybíróság és erre hivatkozva kimondta, hogy terhelő bizonyítékok egy gyanúsított ellen akkor is felhasználhatóak, ha ezekre a hatóságok eredetileg más célból elrendelt házkutatás során tettek szert.

Karlsrhuheban az alkotmánybíróság kedden hozott döntésével elutasította egy müncheni férfi keresetét. Ebben a panaszos azt kifogásolta, hogy 2005-ben a nyomozók a házkutatás során fél kiló hasist koboztak el a lakásán és így a kábítószertörvénybe ütköző cselekedet is felhoztak ellene, holott eredetileg más bűncselekmény gyanúja miatt indult ellene hatósági eljárás.

Az alkotmánybíróság határozata értelmében a bizonyíték értékelésének - illetve felhasználásának - tilalma csakis akkor jöhet szóba, ha a nyomozó szervek az adott ügy felderítése során kirívó jogsértést követtek el.

A müncheni férfi esetében nem ez történt, ezért a rá kiszabott büntetés jogerős marad.

A bírák hangsúlyozták, hogy a büntetőjog elsődleges alapelvei közé tartozik az igazság kiderítése. Ebből kiindulva bizonyítékokat egy per során még akkor is fel lehet használni, ha ezekre a hatóságok nem kimondottan a váddal kapcsolatban bukkantak a gyanúsított környezetében, ezért egy adott bizonyíték értékelésének tilalma jogilag csak rendkívül indokolt esetben jöhet szóba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×