eur:
394.09
usd:
365.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Halálra itatott egy tinédzsert, három és fél évet ül érte

Három év és öt hónap börtönbüntetésre ítélte egy berlini bíróság pénteken azt a bártulajdonost, aki 2007 februárjában a vád szerint "halálba itatott" egy 16 éves diákot.

Az ügy annak idején hatalmas port kavart Németországban, és a közvélemény rendkívüli felháborodását váltotta ki. A német főváros egyik bárjában a 28 éves - értesülések szerint török származású - tulajdonos szó szerint ivóversenyre hívta ki egyik ifjú vendégét, a 16 éves Lukast, miközben a különleges verseny során "átejtette" őt. Saját poharába ugyanis több alkalommal vizet töltött, miközben fiatal vetélytársát tequilával itatta.

Lukas a tanúvallomások szerint összesen 45 tequilát hajtott le, majd kómába esett. A kómából többé nem tért magához, és négy héttel később a kórházban meghalt.

Az ítélet szerint a bártulajdonos közvetve közreműködött a fiatal diák halálában, a legdurvább módon veszélyeztetve annak szervezetét. A bíróság vezetője szerint tudta, hogy tisztességtelen versenyről van szó, miközben Lukas nem is sejtette, hogy semmiképp nem nyerhet.

Mindennek alapján a bíróság a tulajdonost és egyben bárpultost három év és öt hónap börtönbüntetésre ítélte. A vád képviselője egyébként négy év börtönt kért.

A tulajdonos elismerte, hogy Lukas haláláért "erkölcsi felelősség" terheli, és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Bárját azóta a hatóságok bezárták.

A tizenéves fiatalok körében való mértéktelen italozás egyébként egyre nagyobb gondot okoz a német hatóságoknak. Ebben az évben - csupán májusig Berlinben csaknem 1000 öntudatlanul részeg gyermeket, illetve diákot szállítottak kórházba.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×