eur:
393.93
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nehezen halad az olaszországi vonatbaleset halálos áldozatainak azonosítása

Nehezen halad az olaszországi vonatbaleset halálos áldozatainak azonosítása, több holttestnél DNS-vizsgálatra lesz szükség - mondta szerdán Viareggio polgármestere.

A tizenhat halottból hat tetemet egyáltalán nem sikerült még azonosítani, ezekben az esetekben mindenképp DNS-vizsgálatot kell majd elvégezni. A többi holttest személyazonosságával kapcsolatban vannak feltételezések, de ezeket sem lehet még hivatalosan megerősíteni, mert nem állnak rendelkezésre személyi okmányok, és a tetemeket hozzátartozók még nem azonosították - mondta Luca Lunardini.

Hétfő éjjel siklott ki egy tehervonat az észak-olaszországi Viareggio város központjában lévő pályaudvaron, majd két, cseppfolyós földgázzal feltöltött tartálykocsija kigyulladt és felrobbant.

A hatóságok gyanítják, hogy néhány hajléktalan ember is az állomás területén tartózkodhatott a baleset pillanatában. Nem tudták még azonosítani azt a hároméves kislányt sem, akit hozzátartozók nélkül szállítottak be súlyos sérülésekkel egy római gyermekkórházba, ahol szerdára virradóra meghalt. A viareggiói balesetben életét vesztette egy marokkói házaspár, és elképzelhető, hogy a kislány az ő gyerekük volt.

A legutóbbi hírek szerint 21 sérült továbbra is válságos, életveszélyes állapotban van. Egyes sérültek testfelületének több mint 90 százaléka megégett, így nem kizárt, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

Szerda reggel még három embert eltűntként tartottak nyilván. A robbanás környékén több ház összeomlott, és közel ezer embert kellett kitelepíteni.

Silvio Berlusconi olasz kormányfő lemondta tervezett részvételét az Afrikai Unió Líbiában zajló csúcstalálkozóján a vonatszerencsétlenség miatt.

A szerdai olasz sajtó azt latolgatta, ki lehet a felelős a tragédiáért. Alteri Metteoli infrastrukturális miniszter közölte, hogy már vizsgálják azokat a híreket, amelyek szerint eltörhetett az első vagon tengelye, és a tehervonat talán emiatt siklott ki.

Sajtóértesülések szerint a mozdonyt az olasz állami vasúttársaság alkalmazottja vezette, viszont a vagon, - amelyben a feltételezett tengelytörés történhetett - az amerikai székhelyű GATX Corp. egyik leányvállalatának tulajdonában áll.

Roberto Fochesato, az egyik mozdonyvezető azt mondta a Corriere della Sera című napilapnak, hogy ők nem felelősek a katasztrófáért. A 14 tartálykocsiból álló szerelvény óránként 90 kilométeres sebességgel, tehát a megengedett 100 kilométernél lassabban haladt, amikor kisiklott.

A szerelvény kisiklása után a két mozdonyvezető erős gázszagot érzett, és azonnal meghúzta a vészféket. Életüket annak köszönhetik, hogy néhány másodperccel a földgázzal feltöltött tartálykocsik robbanása előtt ki tudtak ugrani a vonatból.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Óvatos pluszban a tőzsdék

Óvatos pluszban a tőzsdék

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×