eur:
395.09
usd:
370.83
bux:
65054.54
2024. április 19. péntek Emma

Vissza kell fizetnie a szubvenciót a Nokiának

A finn mobiltelefon gyártó társaság, a Nokia nem tartotta be eredeti ígéretét, ezért vissza kell fizetnie az illetékes német tartománynak a bochumi üzem fejlesztésére kapott közel 60 millió eurót. Észak-Rajna-Vesztfália kormánya közölte, a szubvenciót a német munkahelyek megőrzésére szánták, de a Nokia nemrég bejelentette, hogy bezárja bochumi telephelyét, és a termelést Kelet-Európába helyezi át.

A Kolozsvár melletti nemeszsuki gyáregységet a Nokia kereken 60 millió euróból építette, azzal a céllal, hogy a mobil-telefonok gyártását a Ruhr vidékről a jóval gazdaságosabb feltételeket kínáló Romániába telepítse át. Bochumban már felmondtak a több mint 3 ezer alkalmazottnak, holott a Nokia még nem is olyan régen ígéretet tett a telephelynek fejlesztésére, az ottani munkahelyek tartós megőrzésére.

Ezért az illetékes német tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália kormánya azt követeli a világ legnagyobb mobiltelefon gyártó cégétől, hogy a szubvenciót, kamatos kamataival együtt március végéig térítse vissza. Ellenkező esetben jogi útra tereli a vitát.

A világ hordozható telefonkészülékeinek kereken 40 százalékát a Nokia állítja el. A finn vállalat évi forgalma eléri a 7 milliárd 200 millió eurót.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
2024. április 19. 11:45
×
×
×
×