eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A választók döntenek: Koszovó vagy Európa

Szerbia egyelőre Koszovó, Európa, kormány és parlament nélkül marad, valószínűleg egészen május 11-ig, az előrehozott választásokig. A rendszerváltás utáni szerb kormányok átlagos életkora a négy év helyett csupán másfél év volt.

Szerbia kormány és parlament, valamint Koszovó és Európa nélkül maradt, legalábbis ideiglenesen, a május 11-i előrehozott parlamenti választásokig.

A szerb kormány ugyanis mindössze néhány percig tartó ülésén döntött a parlament feloszlatásáról, a köztársasági elnök pedig minden bizonnyal már kedden kiírja az előrehozott választásokat.

A rendszerváltás után a szerb kormányok négy év helyett átlagosan csupán másfél évig működtek: a mostani Koszovó miatt kénytelen idő előtt távozni.

A demokratikus koalíció nem tudott megegyezni arról, hogy Koszovó nélkül Szerbia ne lépjen be az Európai Unióba.

Ezt Vojislav Kostunica kormányfő javasolta, Boris Tadic köztársasági elnök demokratikus tömbje ugyanakkor úgy véli, hogy a közösség tagjaként a szerbek eredményesebben harcolhatnának a függetlenségét nemrég egyoldalúan kikiáltó országrész megtartásáért.

A miniszterelnök mereven nacionalista magatartása Szerbia elszigetelődéséhez vezethet, amit a szélsőjobboldali radikálisok és a szocialisták is támogatnak. Május 11-én a szerb szavazók dönthetnek arról: Koszovó vagy Európa.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hétfőn bejelentette: a három vajdasági magyar párt koalícióban, de önállóan indul a választásokon, a demokratikus és Európa-irányultságú tömböt támogatva.

A politikus szerint a magyar pártok akár öt-hat mandátumot is szerezhetnek a szerb parlamentben, és megkerülhetetlen politikai tényezővé válhatnak.

Az Európai Unió egyelőre kivár, és bíztatja a szerbiai demokratikus erőket. Sőt, a közösség kilátásba helyezte, hogy áprilisban a két fél akár alá is írhatja az együttműködési megállapodást.

Európa tehát bízik a demokratikus Szerbiában, az ország polgárai azonban mind kevésbé hisznek ebben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×