eur:
395.75
usd:
372
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

"Díjazza" a kormány a lányos családokat

Az indiai kormány félmillió forintnak megfelelő összeget fizet a szegény családoknak, hogy felneveljék a lányaikat is. Így próbálják megakadályozni a lánymagzatok abortuszát, amely ugyan illegális, de általánosan elterjedt a kontinensnyi országban.

A szelektív abortuszok nagy száma és a lánycsecsemők elhanyagolása - sőt, akár meggyilkolása - miatt India bizonyos részein riasztóan felborult a nemek közötti arány. Bár a szelektív abortuszt 1994-ben betiltották, a Lancet brit orvosi szaklap becslései szerint az elmúlt húsz évben legalább tízmillió leánymagzatot vetettek el Indiában.

Ezen a helyzeten próbál változtatni a kormányzat. Hét államban kapnak készpénzt a szegény családok egy-egy kislány születésekor, majd több alkalommal is, egészen a lány 18 éves koráig.

Az illetékes indiai miniszter reményét fejezte ki, hogy a program hatására a családok végre nem tehernek tekintik majd a lányokat, hanem értéknek. Badzsajalakszmi Nanda jogi aktivista szerint azonban a támogatást nem csupán a szegényeknek kellene biztosítani.

A szelektív abortuszt választók többsége ugyanis nem a szegénységi küszöb alatt él, a városi középosztály körében is gyakori az ilyesmi - állítja Nanda, aki szerint a hagyományok - például a megkövetelt hozomány - is belejátszanak abba, hogy a lányokat "értéktelennek" tartják.

A szelektív abortusz különösen súlyos problémát jelent a gazdag északi Pandzsábban, ahol ma már mindössze 793 lány jut ezer újszülött fiúra.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Nemcsak a forint szenvedte meg az amerikai inflációs kilátások változását, a korábban globális menedékdevizának számító japán jen 34 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A gyengülés nem belföldi tényezőknek köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy a japán jegybank jövő heti kamatdöntő ülésen ne tudna tenni a jen védelmében. Csakhogy a Bank of Japan most mással van elfoglalva: azzal, hogy kirángassa az országot az őket évtizedek óta sújtó stagnálásból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 06:52
×
×
×
×