eur:
393.74
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Biztonságban vannak a Kenyában tartózkodó magyarok"

Nem enyhült a feszültség Kenyában - mondta az InfoRádiónak a Nairobiban tartózkodó magyar konzul. Kocsis András hozzátette, tudomása szerint az afrikai országban lévő 274 magyar biztonságban van.

Súlyos incidensek történtek Kenyában csütörtökön is, a napok óta tartó, a helyi választások után kitört zavargások miatt nagyon képlékeny a biztonsági helyzet az afrikai országban - mondta az InfoRádiónak a Nairobiban tartózkodó magyar konzul.

Kocsis András közölte: a kenyai ellenzék péntekre is nagygyűlést hirdetett, a politikai tömörülés hívei már reggel óta gyülekeznek, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy a demonstrációt meg tudják-e tartani. A csütörtöki tüntetést a rohamrendőrség vízágyúk és könnygáz bevetésével feloszlatta.

Mombasában is volt csütörtökön tömegmegmozdulás, péntekre azonban nem terveztek újabb demonstrációt az ellenzékiek - tájékoztatott a konzul, aki közölte: a város turisták által látogatott részén nyugalom van.

A kenyai magyar konzulátus tudomása szerint jelenleg 267 magyar - akik szervezett utazás keretében érkeztek az afrikai országba - tartózkodik az Indiai-óceán partján fekvő üdülőhelyeken, Malindiben és Mombasában.

Hét másik magyar állampolgár Nairobiban van, velük a konzulátus munkatársai közvetlen kapcsolatban vannak - mondta Kocsis András.

A konzul kijelentette: a Kenyában tartózkodó magyarok biztonságban vannak.

A kenyai magyar nagykövetséget csütörtökön, a meghirdetett nagygyűlés miatt bezárták, pénteken sem fogadnak ügyfeleket, telefonon azonban elérhetők - közölte Kocsis András.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×