eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Egy titokzatos adományozó története: "a párt nagyon hálás önnek"

Pártfinanszírozási botrány dúl Angliában, ahol a hatalmon lévő Munkáspárt egyik titokzatos adományozója, David Abrahams ügye borzolja a kedélyeket. A meglehetősen kétes múltú és jelenű férfi több mint 600 ezer fontot (216 millió forintot) adományozott a kormánypártnak - nem kizárt, hogy némi szívességért cserébe.

Csak "Északi barátok" néven emlegetik a Munkáspárt David Abrahams építési vállalkozóból és ismerősei köréből álló támogatói körét. A férfi valamivel több mint 600 ezer fontot (216 millió forintot) adományozott a kormánypártnak, meglehetősen furcsa körülmények között.

David Abrahams ugyanis nem kizárólag a saját nevében adta a pénzt, hanem ahhoz felhasználta a titkárnőjét, egyik alvállalkozóját, egyik alkalmazottja feleségét és ügyvédjét is.

A Munkáspárt konzervatív adományozói

Apró probléma, hogy az érintettek egy része nem is tudott arról, hogy pénzt adományozott volna a Munkáspártnak. "Semmit nem tudok az ügyről, mi mindig is konzervatív szavazók voltunk" - jelentette ki például az alkalmazott felesége, Janet Dunn. Ray Ruddick alvállalkozó szintén meglepődött, amikor kiderült, mekkora összeget adományoztak a nevében.

Az érintettek reakciója nyomán az ellenzéki konzervatívok rögtön felvetették, hogy a Munkáspártnál kozmetikázzák az adományozói listákat.

David Abrahams egyébként álnéven is megpróbált pénzt adni Gordon Brown jelenlegi miniszterelnök pártelnöki kampányához, a politikus csapata azonban nem fogadta el a felajánlott 25 ezer fontot (9 millió forintot), arra hivatkozva, hogy nem ismerik az illetőt.

Gordon Brown ugyanakkor elismerte, hogy találkozott a férfival, ugyanakkor hangsúlyozta: "Semmilyen hasonló témában folytatott beszélgetésre nem emlékszem".

"Kedves David!"

Némileg árnyalja ugyanakkor a képet az a levél, amelyet David Abrahams a miniszterelnök csapatának adománygyűjtésekért felelős vezetőjétől kapott és amit a vállalkozó kedden a BBC közszolgálati televízió élő adásában fel is olvasott.

"Kedves David! Köszönöm az üzenetet, amit Oliver (a stáb egyik tagja - a szerk.) át is adott nekem. A párt nagyon hálás az évek során nyújtott segítségért és támogatásért. Szeretnék valamikor megragadni a lehetőséget, hogy személyesen is beszéljünk a tevékenységünkről és a következő választásokig tartó időszak terveiről" - írta Jon Mendelson.

Gordon Brown csapatának egyik felelős vezetője a levélben ezen kívül hangsúlyozta, mennyire fontos az adományok gyűjtése a következő parlamenti választások előtt. "Bármikor, amikor Londonba jár és ideje engedi, nagyon szeretném ezeket a kérdéseket megvitatni Önnel. Legszívélyesebb üdvözlettel: Jon" - áll a levélben.

Nem először bukott le

Dacid Abrahams személye kezd nagyon kínossá válni a Munkáspártnak. Nem először, hiszen egyszer már okozott kellemetlen pillanatokat, amikor képviselő-jelöltnek jelentkezett. Akkor azért nem indulhatott el, mert kiderült, hazudott, amikor azt állította, hogy nős és gyermeke is van.

A vállalkozó rendszeres résztvevője a Munkáspárt konferenciáinak, ahol előszeretettel lapogatja politikusok vállát, köztük olyan jelentős személyiségekét is, mint például David Miliband külügyminiszter.

A kialakult helyzet azért is felettébb kényelmetlen a kormánypárt vezetőinek, mert kiderült, hogy David Abrahams hatalmas és felettébb jövedelmezőnek ígérkező üzleti parkot épít Durhamben. A vállalkozó nevén hat cég fut és alighanem kellemetlen pillanat lesz, amikor a vizsgálat során felteszik a kérdést: kapott-e bármilyen politikai hátszelet a projekt.

David Abrahams azt állítja: azért nem a saját nevén adományozott, mert el akarta kerülni a hírverést.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×