eur:
395.58
usd:
366.99
bux:
65324.57
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nemcsak precízségükről, hanem alkoholizmusukról is híresek

A német szenvedélybetegségeket kutató intézet most közétett kimutatása szerint európai viszonylatban Németországban fogyasztják a legtöbb tömény szeszt. Átlagosan minden német polgár 10 liter röviditalt iszik évente.

A mannheimi szenvedélybetegségeket kutató intézet szóvivője a felmérés közzétételekor rámutatott arra, hogy a németek többsége nemcsak szívesen fogyaszt alkoholt, hanem képtelen a mértéktartásra is, ezért Németország a szeszfogyasztás terén már évek óta európai viszonylatban az élvonalban áll.

A lehangoló statisztikából kitűnik az is, hogy a második helyen a Cseh Köztársaság a harmadikon pedig Magyarország szerepel de közvetlen nyomukban van Írország és Luxemburg is.

A szóvivő utalt arra is, hogy a mértéktelen italozás évente legalább 23 ezer halálos áldozatot követel Németországban. Emlékeztetett arra is, hogy a rendszeres a töményfogyasztás gyakran vált ki daganatot szájüregben vagy nyelőcsőben, de legtöbbször az ugyancsak gyógyíthatatlan májzsugornak is az idült alkoholizmus az oka.

Újabb megfigyelés, hogy a vastag- és végbélrák is lényegesen gyakrabban lép fel azok körében, akik rendszeresen berúgnak.

A tanulmányból megállapítható az is, hogy a dohányzás mellett az italozás a második leggyakoribb betegségkiváltó szenvedély, amely igen sok esetben lényegesen megrövidíti az emberéletet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×