eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Kiszervezve győzhetnek a német vasutasok

Csütörtök óta jelentősen akadozik a német vasúti teherforgalom. A mozdonyvezetők szakszervezete szerint legalább 1800 alkalmazott sztrájkol, a vasúttársaság viszont azt közölte, hogy legfeljebb 900 mozdonyvezető nem vette fel a munkát.

A Financial Times című gazdasági lap német kiadása azt írja, hogy kiszervezés lehet a megoldása a vasúttársaság és a mozdonyvezetők szakszervezete között folyó vitának. Eddig a kiszervezést csak takarékossági célra alkalmazták a cégek, ezúttal azonban éppen a mozdonyvezetők bérének drasztikus emelését szolgálná a megoldás.

A Financial Times úgy tudja, hogy a vasúttársaság nem mozdul el eddigi javaslatáról, de a kiszervezést elfogadható megoldásnak tekinti.

A mozdonyvezetők szakszervezete máris helyeselte az elképzelést, de a vasúttársaság szóvivője arról számolt be péntek délben, hogy semmit sem tudnak az esetleges kiszervezésről.

A csütörtöktől szombatig tartó sztrájk ezúttal a teherforgalmat bénítja. A szakszervezet szerint legalább 1800-an tettek eleget a sztrájkfelhívásnak, a vasúttársaság azonban azt állította, hogy csupán akadozások mutatkoztak a teheráruszállításban.

Az akció főleg Németország keleti tartományait sújtja, és a német tévé helyszíni riportja szerint súlyosan érinti a külföldről érkező, és oda irányuló teherforgalmat is.

Wolfgang Tiefensee közlekedési miniszter mielőbbi kompromisszumra sürgette a szemben álló feleket és hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági életének sok millió euró veszteséget okoz, ha leáll a teherszállítás. Kiváltképpen a fémipar, ezen belül pedig az autógyárak sínylik meg a mozdonyvezetők sztrájkját.

A szakszervezet kezdettől fogva 31 százalékos fizetésemelést követel, a vasúttársaság azonban csupán a többi alkalmazottnak is folyósított 4,5 százalék megadására lenne hajlandó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×