eur:
394.3
usd:
369.74
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kevesebben haltak meg a bagláni merényletben

Afganisztánban a legfrissebb összesítés szerint nem kilencven, hanem hetvenöt halottja, valamint nyolcvanegy sebesültje van a keddi Baglán tartománybeli pokolgépes merényletnek. A hivatalos tájékoztatás alapján az áldozatok között ötvenkilenc gyerek és öt tanító volt.

Az egészségügyi minisztérium főtisztviselője elmondta: a helyszínen hatvanan hunytak el, négyen a kórházban haltak bele sebesüléseikbe. A rendőrség közölte, hogy támadás egyik gyanúsítottját elfogták és kihallgatásra Kabulba küldték.

Hamid Karzai elnök háromnapos gyászt hirdetett a merénylet áldozatainak emlékére.

Az országban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló tálib felkelők követik el a merényletek többségét, a szélsőséges iszlamisták egyik szóvivője azonban most cáfolta, hogy híveik állnának a támadás hátterében.

A merénylet helyszíne tizenöt-húsz kilométerre van a magyar tartományi újjáépítési csoport bázisától.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×