eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Sokat késhet a békehatározat

Oroszország szerint tovább csúszhat a libanoni fegyvernyugvásról szóló ENSZ-határozat elfogadása. Bár New Yorkban, az ENSZ-központjában keményen dolgoznak a határozat szövegén, Izrael a késlekedésre adott válaszként a szárazföldi offenzíva kiszélesítése mellett döntött.

New Yorkban lassan második hete csúszik a libanoni harcok megfékezését célzó ENSZ-határozat elfogadása. A szövegezésben Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter is részt vesz, Oroszország szerint azonban előfordulhat, hogy még tovább kell várni a határozatra.

Moszkva most saját tervvel állt elő, amelynek lényege, hogy három napos, úgynevezett humanitárius tűzszünetet vezetnének be.

Libanonban közben folytatódtak az izraeli légicsapások, miközben a Hezbollah ismét katyusa-rakétákkal lőtte Észak-Izraelt.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök pedig az ENSZ-ben elhúzódó diplomáciai tevékenység miatt végül úgy döntött, hogy engedélyezi a szárazföldi offenzíva kiszélesítését. Olmert továbbra is abban reménykedik, hogy rövid időn belül sikerül meggyengíteni a Hezbollahot. Erre annál is inkább szüksége van, mert az izraeli közvélemény, - egy napilap felmérése szerint - pesszimistábban tekint a győzelem lehetőségére, mint korábban.

Az ENSZ emberi jogi főmegbízottja, Louise Arbour közben kemény szavakkal bírálta Izraelt és a Hezbollahot is a polgári lakosok szenvedése miatt és azt mondta, hogy a parancsnokok ellen háborús bűnperek indulhatnak. A civil lakosságot sújtó izraeli támadások tovább folynak, miközben a Hezbollah válogatás nélkül lő sűrűn lakott területeket - mondta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában. Arbour megismételte azt a korábban jobbára az izraeliektől hallható vádat, hogy a Hezbollah civileket használ élő pajzsként.

Pénteken jelentések szerint legkevesebb 12 libanoni halt meg Izraeli akciókban, miközben az izraeli Haifában többen megsebesültek a Hezbollah rakétatámadásai nyomán. Az Izraeli Védelmi Erők közölték, hogy két katona meghalt a harcokban - egyikük a csütörtökön elfoglalt MARDZSA-JÚN városban vesztette életét.

New Yorkban közben a diplomaták tovább próbálkoznak azzal, hogy tető alá hozzanak egy Libanon és Izrael számára is elfogadható határozatot, amely utat nyitna a rendezés előtt.

Nincs azonban könnyű dolguk - míg Libanon azonnal tűzszünetet és izraeli visszavonulást akar, addig Izraeli azt mondja, addig folytatja a harcot, amíg meg nem érkezik a tervezett nemzetközi békeerő és a libanoni hadsereg nem vonul be az ország déli részébe. Izrael elutasította Oroszország ideiglenes tűzszüneti javaslatát is, amelyről Washington azt mondta: "nem segíti a megoldást".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×