eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Vallási egyetértés az ostromlott Libanonban

Libanon valamennyi vallási vezetője azt szeretné, hogy az állam vegye át az ellenőrzést a siíta Hezbollahtól az ország déli részén. Egy évtizede nem volt arra példa, hogy a keresztények és muzulmánok egységesen lépjenek fel egy ügyben.

A legnagyobb libanoni keresztény felekezet, a maronita patriarkátus székhelyén tartott csúcstalálkozón a résztvevők arról is megállapodtak, hogy támogatják azt a hétpontos béketervet, amelyet Fuád Szinjóra libanoni kormányfő terjesztett a múlt héten a római tanácskozásra összegyűlt nemzetközi közösség elé.

A terv szerint meg kell erősíteni a ENSZ libanoni katonai megfigyelő misszióját A vallási vezetők egyben felszólították a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget Izrael katonai akcióinak.

Megosztott unió

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem szólították el azonnali tűzszünetre Izraelt és a libanoni Hezbollah-ot az Európai Unió külügyminiszterei. A fegyvernyugvás helyett az ellenségeskedések beszüntetését követelik a felektől.

A négyórás vita után a dokumentumba azt is belefoglalták, hogy az uniós államok készek katonákkal hozzájárulni egy Libanonba vezénylendő nemzetközi erő felállításához.

Az azonnali tűzszünettel Nagy-Britannia, Németország, Csehország és Lengyelország nem értett egyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×