eur:
394.06
usd:
365.7
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Emlékmű az első világháborúban elesett muzulmánoknak

Felavatta az első világháborúban Franciaország oldalán harcolt muzulmán katonák emlékművét Jacques Chirac francia államfő Verdunben.

A francia gyarmatokról 600 ezer muzulmán katona vett részt, és közülük 70 ezren haltak meg Franciaország oldalán az első világháborúban.

A történelem egyik legnagyobb csatájában, Verdunnél 300 ezer német és francia katona vesztette életét 1916-ban, közülük több mint 28 ezren muzulmán vallásúak voltak.

"A megemlékezés felidézi, hogy a verduni történelmi pillanat összefogta és a végsőkig egyben tartotta a francia nemzetet: a városlakót és a parasztot, az arisztokratát és a munkást, a tanárt és a papot, a köztársaság hívét és a monarchistát, azokat, akik hisznek az égben és azokat, akik nem. Minden meggyőződés, minden vélemény, minden vallás együtt volt jelen Verdunnél" - jelentett ki a francia államfő.

A félmillió euró költségvetéssel épített mór stílusú emlékművet Michele Alliot-Marie védelmi miniszter, Hamlaoui Mekachera, a veteránok államtitkára, valamint muzulmán vezetők jelenlétében avatta fel Jacques Chirac.

Az építmény 25 méter hosszú és 19 méter széles, fehér falakkal körülvett tér, közepén egy árkádokra emelt kupolával fedett emlékoszloppal.

A verduni csata 90. évfordulóján a francia államfő megkoszorúzta az izraelita emlékművet is, majd a Douaumont erődnél tartott megemlékezésen vett részt, ahol hangsúlyozta: Philippe Pétain marsall, a verduni győztes 1940-ben a dicsőségét a németek előtti gyászos fegyverletétel és a kollaboráció szégyenével takarta el. Chirac megemlékezett a verduni csata német halottairól is.

"Ma Verdunnél nem az ellenségek emlékeznek. A megbékélés országaink között már teljesen elfogadott dolog. Valamennyi halottunknak köszönhetjük, hogy a béke, a biztonság, a felvirágzás, az igazság és a szolidaritás Európájának előmozdításáért dolgozunk" - tette hozzá Jacques Chirac.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×