eur:
395.04
usd:
370.8
bux:
65132.72
2024. április 19. péntek Emma

Meggyilkolták Szaddám Huszein egyik ügyvédjét

Megölték Szaddám Huszein volt iraki elnök egyik ügyvédjét Bagdadban - közölték iraki bírósági illetékesek.

Hamísz al-Ubaidit, aki Szaddám Huszeint és féltestvérét, Barzán Ibráhimot képviselte az ellenük folyó perben, bagdadi otthonából rabolták el rendőregyenruhát viselő ismeretlenek, majd lelőtték őt.

A védőcsoport vezetője a gyilkosságért a belügyminisztériumot tette felelőssé, amely szerinte hagyta, hogy síita csoportok halálbrigádokat hozzanak létre a rendőrség egységein belül.

Az ügyvéd egyúttal az amerikai hadsereg felelősségéről is beszélt, mert szerinte a háború tette lehetővé, hogy megnőjön a síita milíciák befolyása.

Közben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy Bagdad egyik északi kerületében elfogtak egy lázadóvezért, akinek csoportját egyebek mellett azzal vádolják, hogy májusban elrabolta és kivégezta az új iraki hadsereg 14 katonáját.

Egy héttel ezelőtt indult az iraki fővárosban az a biztonsági akció, amelyben 50 ezer iraki katona és rendőr, valamint amerikai katona vesz részt.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
×
×
×
×