eur:
393.76
usd:
365.1
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem csak a magyar köztisztviselők félhetnek

Párizsi lapinformációk szerint több mint 10 ezer minisztériumi dolgozó elbocsátását tervezi a francia kormány. Dominique de Villepin kormányfő a tervek szerint hétfőn jelöli meg a tárcák 2007-re tervezett költségvetését és a jövőre alkalmazható köztisztviselők számát.

Az állások nagy része olyan nyugdíjba vonuló köztisztviselőket érint, akiknek helyére nem vesznek fel új alkalmazottat. A párizsi újság értesülése szerint a szociális és az oktatási minisztériumot nem érinti a változatás.

A 2006-os költségvetés több mint ötezer fős leépítést irányzott elő. A közszféra létszámának csökkentését a pénzügyminisztérium által végzett előzetes vizsgálatok alapján tervezi a francia kormány.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×