eur:
394.06
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Veszélyben a moldvai csángók

Román nemzetpolitikai törekvések miatt kerülhet veszélybe a moldvai csángók léte és kultúrája. Moldvában több mint negyedmillió katolikus él, ezek mintegy negyedét alkotják a csángók, akik magyarul beszélnek.

A moldvai csángó területek soha nem tartoztak a történelmi Magyarországhoz, a Kárpátokon túli területeken helyezkednek el. A történelem során a kora középkortól folyamatosan népesítették be ezeket a területeket, elsősorban Erdélyből vándoroltak ide az emberek - mondta el az InfoRádióban a Teleki László Alapítvány igazgatója.

Az első telepeket még a tatár betörések után hozták létre határvédelmi céllal, majd gazdasági és vallási okból is települtek ide - közölte Diószegi László.

A moldvai csángók Európa veszélyeztetett kisebbségei közé tartoznak, hiszen évszázadok óta ki vannak téve az asszimilációs törekvéseknek. Helyzetükről a moldvai Bákón rendeznek konferenciát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×