eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Magyarok a földrengés sújtotta indonéz területen

Megérkezett az egyik magyar mentőcsapat a földrengés sújtotta indonéziai Jáva szigetére.

Busztin György jakartai magyar nagykövet az InfoRádióban elmondta: a háromfős orvoscsoport egy korábbi földrengés miatt Nyugat-Indonéziában tartózkodott.

Valid Abou Samra, a csoport egyik tagja az InfoRádióban elmondta: orvos kollégáival együtt egy helyi kórházban dolgoznak majd és főleg sebészeti beavatkozásokat végeznek, mivel a térségben kevés a szakképzett orvos.

Hozzátette: a felszereléseket és a gyógyszereket majd a másik - hétfős - magyar csapat hozza, amely hétfőn érkezik a városba.

Busztin György továbbra sem tud magyar áldozatokról, eddigi információi szerint a külföldi állampogárok közül egy holland férfi halálát okozta a földrengés.

A legújabb adatok alapján több mint 4.285-en meghaltak és csaknem 20 ezren megsérültek a szombat reggeli, a Richter-skálán mért 6,2-es erősségű földmozgásban.

A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma emelkedni fog. A katasztrófa sújtotta térségben mintegy 200 ezer ember maradt hajlék nélkül.

Az indonéz kormány a nemzetközi közösséghez fordult segítségért a természeti csapás miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×