eur:
393.76
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megvan az új parlament, de ki lesz a miniszterelnök?

Megkezdte az ülésezést csütörtökön Ukrajna ötödik parlamentje. Az új összetételű parlamentben már csupán öt frakció van: a Régiók Pártja, Timosenko Blokkja, a Mi Ukrajnánk, valamint a szocialista és a kommunista képviselőcsoport. Egy hónapon belül kiderül az is, ki lesz az új miniszterelnök.

Csütörtök délelőtt ünnepélyes körülmények között letették az esküt az új összetételű ukrán parlament képviselői.

Az ülést, a hagyományoknak megfelelően, a legidősebb honatya vezette. A jogszabályok szerint a törvényhozásnak egy hónapon belül meg kell választania a miniszterelnököt és a kormányt - jelentette az InfoRádió kijevi tudósítója.

A 450 fős ukrán törvényhozásban a legtöbb képviselővel - 186-tal - a Viktor Janukovics-vezette Régiók Pártja rendelkezik, a második helyen Julija Timosenko blokkja áll 129 mandátummal.

A Viktor Juscsenko elnökhöz hű Mi Ukrajnánknak 81 parlamenti hely jutott, a szintén "narancsos" politikai erőnek számító Moroz-vezette szocialisták 33, míg a mindenkivel szemben álló kommunisták 21 mandátumot kaptak.

Már megvan a koalíciós megállapodás?


Eközben a Mi Ukrajnánk képviselője, Roman Bezszmertnij egy interjúban közölte, hogy pártszövetsége véglegesítette a kormánykoalíciós megállapodás-tervezet tartalmát, és végleg eldöntötték, hogy kizárólag Timosenko Blokkjával és a szocialistákkal folytatnak tárgyalásokat.

A tervezet kitér a miniszteri tárcák elosztására, ám nem derül ki belőle, kit is fognak miniszterelnöknek jelölni. Bezszmertnij szavai szerint ezt külön jegyzőkönyvben rögzítik.

A dokumentum alapján Timosenko Blokkja tíz, a Mi Ukrajnánk hét, a szocialisták pedig két vagy három tárcát kapnának, egymás miniszterjelöltjét pedig nem vétózhatják meg a koalíció tagjai.

Timosenko szerint ellenfele vesztegetéssel próbálkozott

A parlament első ülését megelőzően a miniszterelnöki posztra pályázó Julija Timosenko sajtótájékoztatón vesztegetési kísérlettel vádolta meg fő ellenfele, Viktor Janukovics pártjának tagjait.

Közölte: blokkja 20 képviselőjét környékezték meg a Régiók Pártjának emberei, 10 és 15 millió dollár közötti összeget ígérve azért, hogy Viktor Janukovicsra szavazzanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×