eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Bélvérzéssel vitték kórházba a volt diktátort

Ismét kórházba szállították Suharto volt indonéz diktátort - közölték Jakartában.

A 84 éves egykori államfőt, aki 32 évig állt a dél-kelet-ázsiai ország élén, bélvérzés miatt kezelik. Tavaly már kétszer is kórházba kellett vinni őt súlyos szívpanaszok miatt. Az orvosok szerint Suharto "nagyon gyenge".

Suharto 1965-ben véres katonai puccsal került hatalomra Indonéziában, majd 1998-ban lemondásra kényszerült.

Bíróság elé állították mintegy 570 millió dollárnyi közvagyon elsikkasztása címén, amit családtagjainak és barátainak osztott szét.

A Transparency International szervezet szerint Suharto volt a világ legkorruptabb politikai vezetője, aki hatalmának évtizedei alatt rokonságával közel 35 milliárd dolláros vagyont harácsolt össze.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×