eur:
393.82
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Miről vitatkoznak az alterglobalisták?

Négy napon át Athénben tartják az Európai Szociális Fórum rendezvényeit. A fórum az 1999-es seattle-i kereskedelmi csúcson feltűnt antiglobalisták európai mozgalmából nőtt ki. Azóta már "alterglobalistáknak" hívják magukat és egyik legfontosabb jelmondatuk az, hogy "lehetséges egy másik világ".

Athénben több tízezer részvevőre számítanak a szervezők az Európai Szociális Fórum rendezvényein. A találkozón hagyományosan szociális mozgalmak, szakszervezetek, környezetvédő csoportok, a rasszizmus ellen fellépő mozgalmak és emberi jogi aktivisták képviseltetik magukat.

A nemzetközi alterglobalizációs mozgalom részeként, az európai rendezvényen főként a globalizáció Európát érintő hatásairól lesz szó. Több előadást és vitát is tartanak a szociális Európáról - ami az alterglobalisták szerint szemben áll a túlságosan is szabadpiacinak tekintett Európai Unióval.

Irak és Irán is téma

Az Európai Szociális Fórumokon hagyományosan tiltakoznak a háborúk ellen - a koalíció iraki jelenléte tehát most is napirenden lesz, de szóba kerül Irán is, amelynek urándúsítása programja miatt az amerikai vezetés nem zárta ki a katonai akció lehetőségét.

Jogvédő csoportok emellett tüntetést szerveznek az állítólagos CIA-fogolyszállítások és az ellen, hogy a terror elleni harcban kínzást alkalmazzanak.

Bunyó helyett előadások

A mozgalom korábban nagy nemzetközi rendezvények margóján szervezte meg a maga rendezvényeit, amely gyakran erőszakos akciókhoz vezetett. Genovában a rendőrök például agyonlőttek egy fiatalembert.

A negyedik éve összeülő Európai Szociális Fórum azonban külön rendezvény, amely az előadásokra és a vitákra szeretné helyezni a hangsúlyt. Legutóbb Londonban azonban többször meg kellett szakítani a fórumot, mert a találkozót nem eléggé radikálisnak tartó aktivisták megzavarták az előadásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×