eur:
393.73
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

"Milliárdokat pazaroltak el"

Egy amerikai kongresszusi vizsgálat hétfőn nyilvánosságra került jelentése határozottan bírálja az iraki újjáépítési programokon dolgozó, főképp amerikai cégeket. A vizsgálóbizottság szerint egyes cégek továbbra sem teljesítették megbízásaik jelentős részét.

A kongresszusi vizsgálat kirívó példaként hozza fel, hogy három éve húzódik 150 iraki egészségügyi központ építése. A vállalkozó már felvette a kiutalt 186 millió dollár kétharmadát, de eddig csak hat kórház készült el. Az intézmények nagy részét más vállalkozók fejezik majd be.

Biztonsági kockázat

A bizottság ugyanakkor elismeri, hogy az Irakban dolgozó külföldiekre veszélyek leselkednek és az újjáépítési programokat a lázadók támadásai hátráltatják.

Vasárnap egy útmenti pokolgépes merényletben három külföldi biztonsági őr vesztette életét.

A bizottság, - amely 72 korrupció- és sikkasztásgyanús ügyben folytat vizsgálatot - azután jött létre, hogy az amerikai törvényhozás nemtetszését fejezte ki a rekonstrukció lassú menete miatt.

A korrupció a lázadáshoz hasonló kárt okoz

A revizorok szerint változtatni kell azon, hogy az egyszerű iraki polgárok továbbra is nehezen férnek hozzá a közszolgáltatásokhoz. Miközben sok új iskola és rendőrség épült, nem megoldott a tiszta ivóvízhez való hozzájutás, Bagdadban pedig az áramszolgáltatás a háború előtti szinten van.

A jelentés szerint a korrupció a fegyveres lázadáshoz hasonló károkat okoz az országnak. Ezt csak úgy lehet megfékezni, ha "meghonosítják a demokratikus értékeket és rendszereket, különösen, ha hatásos korrupció ellenes intézményeket hoznak létre".

Kapcsoltafelvétel a lázadó fegyveresekkel

Dzsalal Talabani iraki elnök közben azt mondta, hogy amerikai illetékesek társaságában lázadókkal találkozott. Hozzátette: szerinte hét lázadó csoporttal meg lehetne állapodni az erőszakos akciók leállításáról.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×