eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A palesztin elnök lemondását követelték a Fatah aktivistái

Az Európai Bizottság még nem döntötte el, hogy folytatja-e a palesztinok segélyezését - közölte a szervezet külügyi biztosának szóvivője.

A szóvivő hozzátette: a Világbank 2004-ben egy olyan alapot hozott létre, amely a Palesztin Hatóság projektjeit támogatta.

A kiutalást Brüsszel különböző feltételekhez kötötte, többek között a palesztinoknak átláthatóbbá kellett volna tenniük e pénzek elköltését, illetve egy részükből szociális munkahelyeket kellett volna teremteniük. Az alapból végül csak 35 millió eurót utaltak ki.

Kormányalakítási megbízás a Hamásznak

Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette, hogy a Hamászt kéri fel az új kormány megalakítására. A Fatah 43, a radikális Hamász 76 képviselői helyet, vagyis abszolút többséget szerzett a 132 fős palesztin törvényhozásban.

A Gázai-övezetben Fatah-aktivisták Mahmúd Abbász lemondását követelték.

Iszmájil Hanije, a Hamász listavezetője csütörtökön közölte, hogy tárgyalásokat tervez a kormányalakításról a Fatahhal és más pártokkal.

A Fatah névtelenséget kérő egyik tisztviselője az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy pártja nem csatlakozik egy olyan koalícióhoz, amelyet a Hamász alakít.

Elemzők szinte egybehangzóan politikai földrengésről beszélnek. Izrael megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az öngyilkos merényletekért felelős szervezet nyerte a választást.

A térség több országa azonban arra kérte a nyugati hatalmakat, hogy fogadják el a Hamászt, mint a palesztin nép törvényes képviselőjét.

Izrael nem tárgyal

George Bush amerikai elnök közölte: a Hamász csak akkor lehet tárgyaló fél a közel-keleti békefolyamatban, ha elfogadja Izrael állam létjogosultságát.

Az izraeli kormány egyelőre nem kommentálja a választás eredményét, azt azonban elmondták: tárgyalni sem hajlandók a Hamásszal.

Libanon legfőbb siíta vallási vezetője úgy vélekedett, hogy a Hamász a jövőben közvetítőkön keresztül fog tárgyalni a zsidó állammal.

Mohamed Huszein Fadlallah nagyajatolláh szerint a tárgyalások feltétele az, hogy Izrael hagyjon fel a palesztinok elleni akciókkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

A felemás tőkepiaci- és a kihívásos makrogazdasági körülmények ellenére nyereséges évet zárt tavaly az OXO Technologies. Fenn tudták tartani a korai befektetésekkel kapcsolatos tevékenységüket, és ezzel párhuzamosan szépen termeltek az érett szakaszban lévő stratégiai portfóliócégeik is. Idén már több forrás áramolhat a technológiai szektorba, mint tavaly, ugyanakkor a korábbi bőség egyhamar nem fog visszatérni a területre. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Oszkó Péter, a OXO Technologies vezérigazgatója a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×