eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Négy és fél milliárd eurót kérnek a HIV-fertőzött gyerekek szülei

Mintegy 4,5 milliárd eurót követelnek azok a líbiai családok, amelyeknek a gyermekeit bolgár ápolónők állítólag AIDS-szel fertőzték meg. Úgy tűnik, Bulgária egy alapítvány létrehozásával hajlandó ezt az összeget kifizetni.

Driss Lagha, az érintett családok szövetségének vezetője szombaton úgy nyilatkozott, hogy megállapodás született, amelynek értelmében a bengázi kórházban, a bolgár ápolónők egykori munkahelyén HIV-fertőzést kapott 426 gyerek, illetve 20 anya 10-10 millió eurót kap.
/>
/>A Bulgáriával folytatott tárgyalásokat felügyelő Kadhafi Jótékonysági Alapítvány egyik vezetője ugyanakkor csak a követelés tényét erősítette meg, hozzátéve: egyelőre nincs megállapodás a kártérítésről.
/>
/>Az öt bolgár ápolónőt és egy palesztin orvost a líbiai hatóságok azzal vádolták meg, hogy szándékosan fertőzték meg HIV-vírussal gyerekeket, akik közül mintegy ötven már meghalt.
/>
/>Az egészségügyi dolgozókat emiatt halálra ítélték, de az ítéletet 2005 decemberében a líbiai legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.
/>
/>Bulgária az 1999-ben kezdődött eljárás során végig arra hivatkozott, hogy a líbiai hatóságok kínzással csikarták ki az ápolónőkből a beismerő vallomást.
/>
/>Szófia hivatalosan nem hajlandó kártérítést fizetni, és névleg a létrehozandó alapítvány is civil kezdeményezés lesz.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×