eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Németországban folytatódik a török tesvérgyilkosok ügye

Berlinben folytatódik annak a három töröknek pere, akiket azzal vádolnak, hogy meggyilkolták a nővérüket, amiért összeköltözött egy német férfival. A bűnügy óriási megütközést keltett Németországban - jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.

A vádlottak nem tagadták a bűntett elkövetését, de egyöntetűen azt állították: csupán a család becsületén esett foltot akarták "lemosni lánytestvérük vérével".

A hatóságok feltételezik, hogy a család többi tagja is egyetértett a német partneréhez költöző lány meggyilkolásával.

Az InfoRádió tudósítója közölte: az ügy általános megdöbbenést váltott ki Németországban és ráirányította a figyelmet a nyugat-európai államban élő, közel két és fél milliós török közösségre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×