eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Interjú

Bodrogi Gyula: a jelen nem létezik, csak a múlt és a jövő
2021. január 16. 20:45
Bodrogi Gyula: a jelen nem létezik, csak a múlt és a jövő
Közönség nélkül nem létezik színház – mondja Bodrogi Gyula, aki ezért nehezen éli meg, hogy a koronavírus-járvány miatt nem játszhat nézők előtt, de mint mondja, fontos, hogy az ember tevékeny legyen, ezért ha a körülmények lehetővé teszik, továbbra is dolgozik, forgatásokon vesz részt. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész az InfoRádiónak adott interjúban a többi között a soha nem múló színház szeretetéről, csodákról és sikerekről, valamint első feleségéről, Törőcsik Mariról is beszélt.
Benkő Tibor: a nemzeti védelmi képességgel kell garantálnunk a magyar emberek biztonságát
2021. január 15. 17:45
Benkő Tibor: a nemzeti védelmi képességgel kell garantálnunk a magyar emberek biztonságát
A jelenlegi helyzet rávilágít, hogy milyen egyszerű egy országot vagy akár a világot egy biológiai, egy vegyi anyaggal lebénítani, vagy ilyen járványhelyzetet teremteni – mondta Benkő Tibor a koronavírus kihívásairól az InfoRádió Aréna című műsorában. A honvédelmi miniszter beszélt az illetmény- és a haderőrendszer fejlesztéséről, a katonák oltásáról és arról is, hány magyar katonát képeznek külföldi egyetemeken.
Menczer Tamás: a vakcinabeszerzésnél gyorsnak és mozgékonynak kell lenni
2021. január 15. 09:40
Menczer Tamás: a vakcinabeszerzésnél gyorsnak és mozgékonynak kell lenni
Bízunk benne, hogy tudjuk a több területen meglévő jó együttműködést folytatni az új amerikai adminisztrációval – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a járványhelyzet jelentette új külgazdasági feladatokról, a brexit következményeiről és arról is, hogy miért kell résen lenni a vakcinapiacon.
Káel Csaba: mi folyamatosan úgy tervezünk, mintha nem lenne Covid
2021. január 13. 20:42
Káel Csaba: mi folyamatosan úgy tervezünk, mintha nem lenne Covid
Nekünk nincs kőolajunk, tehát másból kell energiát előállítanunk, és ez az energia-alapanyag a kulturális örökségünk, illetve a kulturális jelenünk – mondta Káel Csaba. Az InfoRádió Aréna című műsorában. A Müpa vezérigazgatója úgy fogalmazott: nekünk nem közönségünk, hanem közösségünk van, csak a közösségi élmény átterelődött a virtuális térre is. A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosként elmondta, a járványhelyzetben is fejlesztettek: bővül a fóti stúdió, elindult Netflixnek konkurenciát támasztó magyar filmportál, a Filmio.
Kubatov Gábor: Magyarországon a Ferencváros „a klub”
2021. január 13. 16:30
Kubatov Gábor: Magyarországon a Ferencváros „a klub”
Mi vagyunk Magyarország sportklubja, és ezt lassan a jelenlegi sporteredményeink is visszaigazolják – mondta Kubatov Gábor, az FTC elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt a koronavírus-járvány elleni küzdelemről, elárulta, hogy ki a klubnál a Covid-admirális, hogy miként lehet külföldi sztárokat a Fradiba csábítani, és hogy milyen esélyeik vannak a magyar tehetségeknek.
Kubatov Gábor: a Gyurcsány Ferenc vezette egyesült baloldal mindvégig a vírusnak szurkolt
2021. január 12. 18:13
Kubatov Gábor: a Gyurcsány Ferenc vezette egyesült baloldal mindvégig a vírusnak szurkolt
Hatvan körzet körül kell nyerni ahhoz, hogy az ember biztosan azt tudja mondani, a parlamenti többsége biztosítható – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség alelnöke, országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában. A 2022-es választások kampányában szerinte döntő jelentősége lesz a közösségi médiának, felkészülnek arra, ha itthon is letiltásokkal avatkozik be a Facebook, a koronavírus elleni küzdelem viszont nem a választási győzelemről szól, hanem az emberéletekről.
Varga Zs. András: nem érhetünk el olyan helyzetet, amikor lesz én bíróm meg ön bírója
2021. január 12. 13:51
Varga Zs. András: nem érhetünk el olyan helyzetet, amikor lesz én bíróm meg ön bírója
A bíró ember, semmilyen körülmények között nem tekinthet el attól, hogy emberek ügyeiről dönt, nem jogi játékot folytat – mondta Varga Zs. András az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kúria új elnöke kijelentette, hogy a bírói függetlenség a bírói lét megkerülhetetlen attribútuma, beszélt arról is, hogy a bíróságnak meg a bírónak bizonyos mértékű kritikát tűrnie kell, és hogy az ügyelosztásról algoritmusoknak kell majd dönteniük.
Szlávik János: nem csitul a járvány, a második hullám után itt a harmadik
2021. január 8. 17:02
Szlávik János: nem csitul a járvány, a második hullám után itt a harmadik
A jelenlegi ütemnél gyorsabban kell majd oltanunk, és akkor elképzelhető, hogy nyáron már fellélegezhetünk, de ez nagyon optimista becslés – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrum Kórház infektológiai osztályának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakember beszélt az oltás körülményeiről, a mutációk veszélyéről, az újabb vakcinák esélyéről és arról is, hogy jön az új, monokronális terápia.
Orbán Balázs: minden országnak magának kell a sikerreceptjét megtalálnia
2021. január 7. 18:46
Orbán Balázs: minden országnak magának kell a sikerreceptjét megtalálnia
Nemzetstratégiai vállalkozás, hogy Magyarországnak legyen olyan szellemi, gazdasági, kulturális, politikai vezető rétege pár évtized múlva is, amely helyt tud állni a fokozódó nemzetközi versenyben – mondta a Mathias Corvinus Collegium küldetéséről Orbán Balázs kuratóriumi elnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint a Kárpát-medencei tehetséggondozó hálózathoz hasonló még nem működik sehol a világon, a modell leginkább a korábbi Eötvös-kollégiumi rendszerhez hasonlít.
Csaba László: a járvány után minden ugyanaz lesz, de semmi sem egészen ugyanaz
2021. január 6. 10:42
Csaba László: a járvány után minden ugyanaz lesz, de semmi sem egészen ugyanaz
Új egyensúly fog kialakulni a gazdaságban, amely a kísérlet és tévedés révén jön létre. Megpróbáljuk ezt is, meg azt is, és amelyik működik, az marad életben – mondta Csaba László egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász szerint óriási a bizonytalanság, de lesz visszatérés, csak nem a régi kerékvágásba. Minden területen azok maradnak meg, akik újítani tudnak és az új megoldásokat alkalmazzák.
Baán László: a műtárgyakat az emberek mégiscsak élőben szeretnék látni
2021. január 5. 15:57
Baán László: a műtárgyakat az emberek mégiscsak élőben szeretnék látni
A kulturális intézmények számára 2020 katasztrofális év volt, de nyártól minden visszaállhat a normális kerékvágásba – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum–Nemzeti Galéria főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorban. A Liget Budapest-projekt miniszteri biztosa beszélt a három felfüggesztett városligeti építkezés sorsáról, a Biodóm jövőjéről és arról is, hogy a főváros egyetlen döntéssel kitilthatná az M3-as autópálya forgalmát a ligeti Kós Károly sétányról.
Fűrész Tünde: óriási eredmény, hogy az unióban nálunk nőtt legjobban a termékenységi ráta
2020. december 26. 20:25
Fűrész Tünde: óriási eredmény, hogy az unióban nálunk nőtt legjobban a termékenységi ráta
A gyermekvállalás az egyik legszemélyesebb ügy, de az egyik legszemélyesebb közügy, hiszen minden kisgyermek megszületése egy kincs a társadalom számára is – mondta Fűrész Tünde az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kopp Mária Intézet elnöke beszélt arról is, hogy a járványhelyzet mennyire viseli meg a magyar családokat, hogy a nagycsaládos lét egyre inkább trendivé válik Magyarországon és hogy a családbarát fordulatnak mikor lehetnek átütő eredményei.
Tari Annamária: most a saját katasztrófafilmünk főszereplői vagyunk
2020. december 25. 09:37
Tari Annamária: most a saját katasztrófafilmünk főszereplői vagyunk
Ha elgyötörve, rossz hangulatban, keserűen töltjük ezt a három napot, és csak a sérelmeinket látjuk az orrunk előtt, akkor kicsit azért a vírus győzött – mondta a járványos karácsonyról Tari Annamária pszichoanalitikus az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt arról, hogyan lehet elűzni a Covid-fásultságot, hogy a félelem nem változtatja meg a személyiségünket és miért baj, hogy elfelejtettünk bambulni.
Kozma Imre: az igazi veszély nem a vírus, hanem ha magunknak élünk, és nem egymásért
2020. december 24. 07:30
Kozma Imre: az igazi veszély nem a vírus, hanem ha magunknak élünk, és nem egymásért
A karácsonyvárás, az adventi időszak és a karácsony az Istennel való találkozásnak a nagy ajándéka – mondta Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Az irgalmasrendi szerzetes beszélt a járványveszély miatti félelemről, a szekularizált Európa veszélyéről és arról, hogy miért nem világpolgár.
Velkey György: tévedés, hogy a koronavírus a gyerekeknél teljesen ártalmatlan
2020. december 23. 06:00
Velkey György: tévedés, hogy a koronavírus a gyerekeknél teljesen ártalmatlan
A sokszervi gyulladásos betegség a fertőzés aktív fázisa után néhány héttel jelenik meg, és egy súlyos, intenzív terápiát, időnként még lélegeztetést is igénylő állapot – mondta Velkey György az InfoRádió Aréna című műsorában. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint a gyerekek fokozott figyelmet és törődést igényelnek a járványhelyzetben, elsősorban a félelmeikre kell odafigyelni.
Varga Judit: fontos üzenet, hogy meg tudtuk védeni szuverenitásunkat
2020. december 21. 07:30
Varga Judit: fontos üzenet, hogy meg tudtuk védeni szuverenitásunkat
Az Európai Tanács által elfogadott megállapodás megfelelő biztonságot ad, hogy az uniós szerződéseket nem fogják a jövőben megsérteni – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A tárcavezető beszélt az új uniós források lehívásának módjáról, a Fidesz és Néppárt jövőbeni viszonyáról, az alaptörvény és számos fontos jogszabály módosításának hátteréről is.
Michelisz Norbert: akár holnapután kezdődhetne a következő szezon
2020. december 17. 20:42
Michelisz Norbert: akár holnapután kezdődhetne a következő szezon
Jövőre ugyanazt a különleges élményt szeretném átélni, mint 2019-ben, amikor megnyertem a sorozatot – mondta Michelisz Norbert az InfoRádió Aréna című műsorában. A túraautó-világkupagyőztes autóversenyző értékelte az idei, gyengébben sikerült szezonját, beszélt az egyelőre bizonytalan jövő esélyeiről, és felidézte a Forma–1-es idény kulcspillanatait is, amelyet immár televíziós szakkommentátorként is figyelt.
Schmidt Mária: a nemzeti öntudat megélése olyan erős identitást ad, amit nem lehet felülírni
2020. december 16. 18:45
Schmidt Mária: a nemzeti öntudat megélése olyan erős identitást ad, amit nem lehet felülírni
1989-1990 arról is szólt, hogy szerettünk volna visszatagozódni Európába, olyanok lenni pont, mint a nyugatiak, de mára büszkék vagyunk arra, amiben különbözünk tőlük – mondta új könyve kapcsán Schmidt Mária történész az InfoRádió Aréna című műsorában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója beszélt a szabadság kivívásának lépéseiről, az elmúlt 30 évet meghatározó gazdasági kényszerpályákról és arról is, hogyan lépett az internacionalizmus helyébe a globalizmus ideológiája.
Drozdy Győző: a távközlés lényege az emberek közötti kapcsolattartás, és az is marad
2020. december 14. 07:46
Drozdy Győző: a távközlés lényege az emberek közötti kapcsolattartás, és az is marad
A GSM hálózat indulásától, 27 éve dolgozik a hazai mobilkommunikációs iparágban Drozdy Győző. A Telenor Magyarország leköszönő vezérigazgató-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az iparág hazai kezdeteiről, a legfontosabb mérföldkövekről, az 5G-ről, Európa lemaradásáról a digitális ökoszisztémák területén és persze a ma már szinte megjósolhatatlan jövőről is. A beszélgetés szerkesztett, rövidített változata.
×
×
×